Lelked békéje

Lin-csi kolostorában egy reggel így szólt az apáthoz ifjú tanítványa, Jen-csao szerzetes; – Mester! Éppen kerek egy évet töltöttem kolostorodban. Részt vettem foglalkozásokon, szorgalmasan dolgoztam, számos alkalommal vonultam vissza meditációra. Lelkem nyugalmát mégsem lelem. Most tehát elmegyek! – Járj szerencsével, Jen-csao! – válaszolta hűvösen Lin-csi, s otthagyta a szerzetest. Jen-csao megsértődött. – Várj, Mester! Meg... Tovább

Egy hang a télben

Az életben minden értékes. Azok a dolgok amik oly természetesnek tűnek számunkra, pillanatok alatt romba dőlhetnek. Érdemes elgondolkoznunk rajta, hogy mik is az igazán fontos dolgok az életünkben. Ha nem is tudunk értékes dolgokat adni a másiknak, egy mosoly, egy jó szó mindig akadjon. Törekedjünk arra, hogy ne a szánalom és sajnálkozás érzése öntse el szívünk, hanem az együttérzés csírája ébredjen fel bennünk azon embertársaink iránt, akiknek... Tovább

Karácsonyi mese II.

Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki... Tovább

A zöld filozófiája

Az emberi világ nagy szava: a szeretet… Másik nagy szava: a boldogság. A boldogság sohasem közös… Mindenki a maga számára boldog, ahogy mindenki a más számára szeret. Ezért a boldogsággal a magány jár együtt, ahogy a szeretettel a közösség. A magányos ember nem tudja, mit jelent szeretni. Nem kívánja a közösséget. Nem akar együtt élni. Életének értéke: a boldogság. Persze a világ nem csak ezt a két szót ismeri. A Szeretet és a Boldogság... Tovább

Mindenki tudja a földön

Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van, teljes. Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja vagy nem akarhatja önmaga teljességét. Ezért rettenetesen áldatlan olyan másik féllel való együttlét, aki nem saját maga. Megakadályozza az embert abban, hogy saját maga lehessen. És ez az egzisztenciális főtörvény sehol sem olyan mélyről kötelező, mint a nemek között. A nemek viszonyában csak... Tovább

Seperd tisztára!

Sutthipanthaka és Mahapanthaka testvérek voltak. Bár ugyanazon szülők gyermekeiként nevelkedtek, mégis nagyon különbözőek voltak. Az idősebb testvér nagyon intelligens, a fiatalabb nagyon buta volt. Annyira buta, hogy egy pársoros vers felét nem tudta megjegyezni. A Buddha meghagyta tanítványainak, hogy felváltva segítsék, tanítsák. A tanítványok éjt nappallá téve, magyarázták neki a legalapvetőbb dolgokat: Fékezd meg a szádat, szedd össze a... Tovább

A mindent magába foglaló szellem

Amikor a zazent gyakoroljátok, ne igyekezzetek a gondolkodást leállítani. Hadd szűnjön meg magától. Ha valami eszetekbe jut, hagyjátok jönni és menni. Nem marad majd soká. Ha leállítani igyekeztek a gondolkodást, ez azt jelenti, hogy zavar benneteket. Ne zavartassátok magatokat semmitől sem. Úgy tűnik, mintha kívülről hatolna be valami a szellemetekbe, valójában azonban ez szellemetek hullámzása csupán, s ha nem hagyjátok zavartatni magatokat e hullámoktól,... Tovább

Álruhás Angyalok

Ha találkozol angyalokkal – sokan élnek közöttünk emberként – onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, muzsikus, de még vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves vagy hivatalnok is… szóval az angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért. Manapság elterjedt az a hír, hogy nagyon sok angyal vállal embersorsot. Látják,... Tovább

A jelenlét állapota

Nem az, aminek gondolod! Egyfolytában a jelenlét állapotáról beszélsz, mint ami mindennek a kulcsa. Intellektuálisan, azt hiszem, megértettelek, de nem tudom, hogy megtapasztaltam-e már valaha is igazán ezt az állapotot. Azon tűnődöm, vajon arról van-e szó, amire gondolok vagy valami teljesen másról? Nem, az nem az, aminek gondolod! Ugyanis nem gondolkozhatsz a jelenlétről. Az elme képtelen azt megérteni. A jelenlét megértése a jelenlét átélése. Végezz... Tovább

Nyereség és veszteség

Idézd fel magadban azt az érzést, amit akkor érzel, ha valaki megdicsér, ha elismernek, elfogadnak, megtapsolnak. Aztán állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor keletkezik benned, ha a napkeltét vagy a naplementét nézed, vagy csak a természetet úgy általában; ha olyan könyvet olvasol, vagy olyan filmet nézel, amit teljesen élvezel. Ragadd meg ennek az érzésnek az ízét, és hasonlítsd össze az elsővel, azzal, ami akkor keletkezett benned, amikor megdicsértek.... Tovább