A testbeszéd többet árulhat el az érzelmekről, mint az arckifejezések

Az uralkodó elméletekkel ellentétben a testbeszéd többet árul el az intenzív érzelmekről, mint az arckifejezés – derül ki amerikai és izraeli kutatóknak a Science tudományos magazinban közzétett tanulmányából. A New York-i, a Princeton és a jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársai kísérletsorozatukban úgy találták, hogy a külső szemlélők pontosabban azonosították a képeken szereplő emberek erőteljes negatív vagy pozitív érzelmeit, ha... Tovább

Orrukból vett sejtek átültetésével tettek járóképessé bénult kutyákat

Hátsó lábukra baleset miatt lebénult kutyákat tettek járóképessé brit kutatók az állatok orrnyálkahártyájából vett sejtek tenyésztésével, majd gerincükbe fecskendezésével – tette közzé a Brain című szakfolyóirat. A Cambridge-i Egyetem kutatói óvatosan optimisták azzal kapcsolatban, hogy a technikát emberek kezelésére is használhatják a jövőben. Hasonló kísérleteket eddig csak laboratóriumi állatokon végeztek, ez volt az első eset,... Tovább

Rendkívüli agyszerkezete magyarázhatja Einstein kivételes képességeit

Albert Einstein (1879-1955) szokatlan agyszerkezete magyarázhatja a relativitáselmélet kidolgozójának kivételes kognitív képességeit – vélik amerikai kutatók, akik a fizikus agyáról készített felvételeket elemezték; tanulmányuk a Brain című folyóiratban látott napvilágot. Thomas Harvey patológus Albert Einstein boncolásakor eltávolította és formalinban tartósította a fizikus agyát, majd fekete-fehér felvételek tucatjait készítette róla,... Tovább

Ásítanak a magzatok a méhen belül

Valóban ásítanak a magzatok a méhen belül – derítette ki egy brit kutatócsoport, amely szerint azonban nem az álmossággal, hanem az agyi fejlődéssel függ össze a jelenség. A 4D-ultrahangos felvételeken is látható jelenség a szakemberek szerint az agy fejlődéséhez szükséges. Az ásítás és más hasonlóan bonyolult izommozgások ugyanis idegi impulzusokat küldenek az agyba, ezzel „programozzák” a normális működésre – olvasható... Tovább

Új illatot fedeztek fel: itt a „fehér szag”

A fehér zaj mintájára fehér szagnak is nevezhető az izraeli kutatók által elsőként azonosított új illat, amelyről az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben számoltak be. Ahogyan a fehér zaj sok különböző hangfrekvencia keveréke, a fehér fény pedig sok eltérő hullámhossz elegye, úgy a fehér szag (olfaktorikus fehér) sok különböző illatos vegyület eredője, amely csak laboratóriumban állítható össze. Valójában a fehér szaghoz... Tovább

Szokatlan állat- és növényfajok jelentek meg az Északi-sarkkörön

Orosz tudósok szerint a területre eddig nem jellemző állat- és növényfajok, közöttük közönséges barázdásbálnák jelentek meg az Északi-sarkon, a Ferenc József-földnél. Marija Gavrilo, az Orosz Északi-sarkkör elnevezésű nemzeti park igazgató-helyettese szerint még korai lenne arról beszélni, hogy a globális éghajlatváltozás következménye-e a szokatlan állat- és növényfajok megjelenése, vagy csupán a terület intenzívebb tanulmányozása... Tovább

A mozgás segíthet helyrehozni a szívroham miatt károsodott szívet

Először találtak bizonyítékot brit kutatók állatkísérletekben arra, hogy a rendszeres intenzív mozgás életre keltheti az alvó állapotban lévő őssejteket, amelyek segítségével a szívroham miatt károsodott szöveteket helyettesítő új szívizom fejlődhet ki. Korábbi kutatások megmutatták, hogy egyes – növekedési faktornak nevezett – kémiai anyagok hatására az őssejtek aktivizálódnak és új szövetet hoznak létre, de a mostani,... Tovább

Nemcsak gyógyhatásában, de élővilágában is kuriózum a hévízi tó

A világon is egyedülálló meleg vizű hévízi tó gyógyhatása meglehetősen ismert, kevesebb szó esik azonban arról, hogy magának a tónak és környékének milyen különleges az élővilága. Nem egy gyógyvizes medencéről, hanem egy élő tóról van szó ugyanis, amelyben akadnak olyan növény- és állatfajok, amelyek a Földön másutt nem léteznek, vagy a sajátos körülmények miatt legalábbis ritkaságnak számítanak. Mikroszkopikus rákok, érdekes... Tovább

Gyilkos növény segíthet a sebgyógyulásban

A húsevő harmatfű (Drosera-nemzetség) fajai egy amerikai kutatás szerint némi ravaszsággal a jövőben számos orvosi eljárás során segíthetnek az emberen. A harmatfű elnevezése rendkívül találó: a növény minden levelét szőrszerű szálak borítják, amelyeknek a végén egy apró csepp fénylik, mintha a reggeli harmat maradt volna a növényen. Ezek a cseppek azonban korántsem olyan ártalmatlanok, mint a harmat: a csillogó nedv erős ragasztó, amely... Tovább

A krokodil állkapcsa érzékenyebb, mint az ember ujjbegye

Az aligátorok és krokodilok állkapcsának vonalában elhelyezkedő aprócska dudorok érzékenyebbek, mint az emberi ujjbegy – állapították meg amerikai kutatók. A hüllők állkapcsának érzékeny bőre egyaránt lehetővé teszi, hogy utódjaikat a legnagyobb gyengédséggel szájukban hordozzák, ahogyan azt is, hogy egy pillanat alatt kettéroppantsák zsákmányukat – számoltak be a Journal of Experimental Biology című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban. „Amint... Tovább