A tengeri csiga apró foga még a pókfonálnál is erősebb

A tapadó tengeri csiga parányi foga a természet legerősebb biológiai anyaga: az ásványok és fehérjék alkotta fogacskák a pókfonálnál is erősebbnek bizonyultak – derült ki egy nemzetközi kutatásból. A kúpos héjú tengeri csiga (Patella vulgata) parányi fogaktól hemzsegő nyelvével kaparja le táplálékát a sziklákról, és ezzel vájja ki az üreget, ahol megtapad – ismertette a BBC hírportálja az Interface című tudományos lapban megjelent... Tovább

Az emberiség meghódít más planétákat, ha nem végez vele az agresszió

Az agressziót ki kell gyomlálni az emberi fajból, mert „félő, hogy valamennyiünket elpusztít” – erre figyelmeztetett a világhírű elméleti fizikus, Stephen Hawking, hozzátéve, hogy az űr meghódítása viszont megmentheti az emberiséget. Hawking a londoni tudományos múzeum egyik rendezvényén arról beszélt, hogy a jövő emberisége az űr felfedezésétől függ, és azt jósolta, egy nap más planétákat is meghódítanak az emberek. A... Tovább

A csimpánzok képesek megváltoztatni hangjelzéseiket, ha új csoportba kerülnek

Képesek hangjelzéseik megváltoztatására a csimpánzok, ha idegen csoportba kerülnek, hogy jobban megértessék magukat új társaikkal – derítették ki brit kutatók az edinburghi állatkertben tanulmányozva két majomközösséget, amelyek korábban egymástól távol éltek. A csimpánzok speciális hangjelekkel utalnak egyes ételekre, például az almára, és társaik ilyenkor pontosan tudják, mit jelent a hang. A Yorki Egyetem tudósai azt a meglepő felfedezést... Tovább

A rendszeres alvás a tanulás kulcsa

Az ember fejlődésének korai szakaszában a hosszú alvás a kulcsa mind a tanulásnak, mind az emlékezésnek – írja a BBC. Az angliai Sheffieldi és a bochumi Ruhr Egyetem kutatói közösen 216 egyévesnél fiatalabb csecsemővel végeztek vizsgálatokat. Az eredmények szerint a babák képtelenek voltak visszaemlékezni az újonnan megtanult feladatokra, amennyiben a tanulást nem követte egy kiadós alvás. A tudósok szerint ezért a tanulásra a legjobb idő... Tovább

A fákon éltek a legkorábbi főemlősök

A korábbi elképzelésekkel ellentétben fákon élt az első főemlős, a Purgatorius – erre a következtetésre jutottak a Yale Egyetem kutatói, akik vizsgálataikról az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS online kiadásában számoltak be. A Purgatorius az emlősök (Mammalia) osztályához és a főemlősök (Primates) rendjéhez tartozó kihalt nem, amelynek legkorábbi fosszilis maradványai a röpképtelen dinoszauruszok kihalását... Tovább

A világ legmagasabban vándorló madarának titka

A Bangori Egyetem vezette kutatócsoport nyomon követte a ludak útját és felfedezte, miért mozognak úgy, ahogy a hullámvasút: újra és újra felemelkednek, majd a visszatérnek a talaj közelébe – tudósított a BBC a Science tudományos lapban megjelent tanulmányról. Az indiai lúd (Anser indicus) képtelennek tűnő tulajdonságaival évtizedek óta elkápráztatja a biológusokat: olyan szélsőséges magasságban száll, ahol a tengerszinten mért oxigénnek... Tovább

Nem valószínű, hogy az üstökösök hozták a vizet a Földre

Nem valószínű, hogy az üstökösök hozták a vizet a Földre – ez derül ki a Rosetta űrszonda frissen publikált méréseiből. A tudósok azt állapították meg, hogy az üstökös jeges felszínén található víz különbözik a földitől – idézte a The Daily Telegraph a Science tudományos lapban publikált tanulmányt. Az eredmény kétségeket támaszt azzal az elmélettel szemben, mely szerint a Föld vizének nagy része üstökösök becsapódásaival... Tovább

A vikingek családostul keltek útra

A vikingek családostul keltek útra – bizonyították genetikai vizsgálatokkal az Oslói Egyetem kutatói, akik eredményeiket a The Royal Society folyóiratában, a Philosophical Transactions B legújabb számában ismertetik. A vikingek portyáik, hódító hadjárataik során messze elmerészkedtek – eljutottak Észak-Amerikába, benépesítették Izlandot, Északnyugat-Európa számos pontján alapítottak településeket. A közfelfogás szerint kizárólag... Tovább

A véltnél sokkal több lehet a föld mélyén a legősibb vízből

A korábban véltnél sokkal több, mintegy 11 millió köbkilométer lehet a föld kérgében a legősibb vízből. A talán több milliárd éves víz a talaj alatt sok kilométeres mélységben található – derül ki egy kanadai kutatásból. A kutatók becslése szerint az ősi víz több, mint a Föld összes folyójában, tavában és mocsarában lévő víz együttvéve – tudósított a BBC hírportálja az Amerikai Geofizikai Egyesület konferenciáján bemutatott... Tovább

A szegények ókori temetőjét tárják fel a Fajjúm-oázisban

A szegények ókori temetőjét tárják fel a Kairótól 80 kilométerre délnyugatra lévő Fajjúm-oázisban amerikai régészek, akiknek becslései szerint a nekropoliszban közel egymillió múmiát temettek el. Az utahi Brigham Young Egyetem kutatói harminc éve tárnak fel egy piramist, valamint a Fag el-Gamousz nekropoliszt, ahol a római korban és a Bizánci Birodalom idején, a Kr.u. 1. és 7. század között temetkeztek a helybéli nincstelenek – olvasható... Tovább