A Bangori Egyetem vezette kutatócsoport nyomon követte a ludak útját és felfedezte, miért mozognak úgy, ahogy a hullámvasút: újra és újra felemelkednek, majd a visszatérnek a talaj közelébe – tudósított a BBC a Science tudományos lapban megjelent tanulmányról.

Az indiai lúd (Anser indicus) képtelennek tűnő tulajdonságaival évtizedek óta elkápráztatja a biológusokat: olyan szélsőséges magasságban száll, ahol a tengerszinten mért oxigénnek csak tíz százaléka található a levegőben.
George Low új-zélandi születésű hegymászó látta a madarakat a Mount Everest fölött repülni több mint 8800 méteres magasságban.
A kutatók Mongóliában fogtak be hét madarat, GPS-t és érzékelőt helyeztek el rajtuk, mely testhőmérsékletüket és szívverésüket mérte. A GPS szerint egyik lúd 7300 méter magasan is szállt.
A rögzített adatok segítségével a tudósok kiszámíthatták a madarak által felhasznált energiát és nyomon követhették a repülési nyomvonalat, melyet hullámvasúthoz hasonlítottak.
A fölemelkedés, majd az azt követő zuhanórepülés pazarlásnak tűnhet: elveszítik a nehezen megszerzett magasságot csak azért, hogy újra visszaszállhassanak ugyanoda – a kutatók mégis rájöttek, miért viselkednek így.
Charles Bishop, a walesi Bangori Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője elmondta, hogy amikor megvizsgálták a madarak szívverését, látták, milyen hamar gyorsul fel az emelkedéskor.
“Amikor kiszámítottuk, mennyi lenne, ha 6 ezer méterre emelkednének föl, és ott is maradnának, akkor kiderült, hogy ez nagyobb energiát emésztene föl, mint a “hullámvasutazás” – mondta Bishop.
Úgy tűnt, kihasználták a szirtek mentén felfelé áramló szél plusz erejét is. Ennél is feltűnőbb, hogy nem veszik igénybe a hátszelet, nem lebegnek, sose hagyják abba a szárnycsapkodást, miközben a nyomon követett utak közül volt 17 órás is – magyarázta Bishop.
A szárnycsapkodás igen energiaigényes mozgás, nagy magasságban, igen ritka levegőben még nehezebb.
Az indiai lúd képviselheti a madarak teljesítőképességének határait – tette hozzá a kutatás vezetője.