A fákon éltek a legkorábbi főemlősök

A korábbi elképzelésekkel ellentétben fákon élt az első főemlős, a Purgatorius – erre a következtetésre jutottak a Yale Egyetem kutatói, akik vizsgálataikról az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS online kiadásában számoltak be.

Fákon élő főemlősök.

A Purgatorius az emlősök (Mammalia) osztályához és a főemlősök (Primates) rendjéhez tartozó kihalt nem, amelynek legkorábbi fosszilis maradványai a röpképtelen dinoszauruszok kihalását követő időszakból származnak – olvasható a ScienceDaily hírportálon.

A legkorábbi főemlős első fosszíliáit 1974-ben fedezték fel Montanában, 65 millió éves üledékes rétegben, ahol fogai és állkapcsai kerültek napvilágra. A leletek alapján lehetetlen volt meghatározni, hogy miféle lényről van szó, csupán azt állapították meg, hogy a házi patkány méretű főemlős gyümölcsökkel és rovarokkal táplálkozott.

A paleontológusok azt feltételezték, hogy a Purgatorius a talajon járt, és a főemlősök csak később kerestek menedéket a fák lombjai között. A montanai lelőhelyen később előkerült csontok viszont arról tanúskodnak, hogy erős fogó lábaik voltak, amelyekkel könnyedén megragadhatták az ágakat, így közlekedve a lombok között.

„A bokaízületet alkotó csontok mutatják, hogy mennyire hajlékony a lábfej. Ez a fajta mozgékonyság napjainkban kizárólag a főemlősök sajátja” – hangsúlyozta Stephen Chester, a tanulmány vezető szerzője, a Brooklyn College docense, aki a kutatás idején a Yale Egyetem munkatársa volt.

A kutatást megalapozó leletek a legősibb fosszilis bizonyítékok arra nézve, hogy a fákon való életmód kulcsszerepet játszott a főemlősök evolúciójában. Mint a paleontológus hangsúlyozta, a vizsgálatok azt is bizonyítják, hogy fokozatos volt a főemlősök és emlősök szétválása: az előbbiek apránként tettek szert olyan anatómiai változásokra, amelyek megkönnyítették a fákon való közlekedést és az élelemhez való hozzáférést.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: