Loom

A Polynoid csapat (Jan Bitzer, Ilija Brunck, Csaba Letay) legújabb gyermeke: Loom. Egy pók hálójának fogságába esett moly utolsó pillanatait mutatja be. A vadász és az áldozatának – ahogy ez a természetben is zajlik – egy intim pillanatát ragadja meg ez a kis rövidfilm, ami majdhogynem egy évig készült.  Tovább

Amikor az ember a félelmét egyszer már legyőzte

Amikor az ember tanulni kezd, még nem lát tisztán, célja hibás, szándéka homályos. Jutalmakat remél, melyeket soha meg nem kap, mert a tanulás nehézségeiről semmit sem tud. Lassan tanulni kezdi a dolgokat – először apránként, aztán nagy tömbökben. Aztán a gondolatai hamarosan összezavarodnak. Amit tanul, az soha nem egyezik azzal, amit lát vagy elképzel, ezért félni kezd. A tanulás soha nem olyan, mint amire az ember számít. Minden lépés új... Tovább

A bűvös szó ereje – Köszönöm!

Az életben annyi mindent szeretnénk. Legfőképpen azt, hogy egészségesek legyünk a lehető legtöbbet boldognak érezzük magunkat, és a lehetőségeinkhez képest éljünk viszonylagos jólétben. Szeretnénk, ha az életünkben jól mennének a dolgaink, ha a szeretteink is jól éreznék magukat és ők is kitűnő egészségnek örvendhetnének. Amikor rendben halad az életünkben minden, akkor vajon hányszor jut eszünkbe mindezért a jóért hálásnak lennünk?... Tovább

A tiszta tudat

Tévedünk, ha a tudat tisztaságát a tudat ürességével azonosítjuk. Az üres tudat tulajdonképpen értéktelen a zen szempontjából, és így ennek megvalósítása nem célja a zen gyakorlásnak. Annál értékesebb viszont a tudat tisztasága. A tudatot hasonlíthatjuk egy lakáshoz. Ebben a lakásban mindenféle berendezési tárgy helyezkedik el, mely tárgyaknak fontos funkciójuk és szerepük van, miközben az életet éljük. Ha belépünk ebbe a lakásba szinte... Tovább

Rossz valóság

Ez Hamvas Béla kifejezése. Azt mondta: Rossz valóságban élünk. Hajlamosak vagyunk abban a tévhitben élni, hogy csak egyetlen valóság van. Teljesen mindegy, hogy ez rossz-e, vagy jó, ebben kell létezni, mert ez a Valóság. Az igazság azonban az, hogy sokféle valóság van. Meglepődnél, ha csak tíz percre is egy másik emberré kéne válnod, kinéznél a szemén, hallanál a fülével s mondjuk élnél a férjével, dolgoznál a munkahelyén, s átélnéd azt,... Tovább

A félelem

Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas,... Tovább

A csendes tudás

A csendes tudás olyan dolog, ami mindannyiunknak van. Valami, ami tökéletes uralommal bír minden felett, aminek tökéletes tudása van mindenről. Gondolkodni azonban nem képes, ennélfogva nem képes elmondani, amit tud. Amikor az ember tudatára ébred annak, hogy tud, és tudatos akar lenni ezzel a tudással kapcsolatban, szem elől veszíti, amit tud. A csendes tudás, melyet képtelen vagy leírni, természetesen maga a szántszándék – a szellem, az absztrakt.... Tovább

Miért nem magadban keresed?

A tengerparton sétált, ahol a felkelő nap első sugarai jólesően melengették az arcát, miközben ő éppen Istennel beszélgetett… Ne aggódj! Hisz látod minden rendben van! -tette vállára Isten megnyugtatóan a kezét. Igen, látom, de ez mind-mind csak káprázat nem? – felelte félénken. Mert miért van akkor mégis az, hogy olyan boldogtalan vagyok? – kérdezte aztán. Mert a boldogságodat a külsőségekben keresed! Mindig azt hiszitek, hogy... Tovább

Új edény, régi edény

Egy indiai legenda szerint egy férfi minden nap a falu szélére járt vízért egy új és egy régi edénnyel. Az öreg edény már meg volt repedve, csorgott a víz belőle és a hazafelé úton a fele kifolyt. 2 éven keresztül minden nap ugyanazt az utat tette meg a férfi. Az új edény büszke volt, a teljesítményére és tudatában volt annak, hogy teljes mértékben megfelelt arra, amire készítették. Míg az öreg edény majd meghalt szégyenében, hogy a feladatát... Tovább

Azt akarom tudni, hogy…

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse: Nem érdekel, hogy miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával. Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj. Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, hogy... Tovább