A tengerparton sétált, ahol a felkelő nap első sugarai jólesően melengették az arcát,
miközben ő éppen Istennel beszélgetett…
Ne aggódj! Hisz látod minden rendben van! -tette vállára Isten megnyugtatóan a kezét.
Igen, látom, de ez mind-mind csak káprázat nem? – felelte félénken.
Mert miért van akkor mégis az, hogy olyan boldogtalan vagyok? – kérdezte aztán.
Mert a boldogságodat a külsőségekben keresed!
Mindig azt hiszitek, hogy valaki más adja majd ezt meg nektek. – válaszolta erre Isten.
Miért nem keresed magadban azt, ami mindig is ott van benned? – kérdezte aztán mosolyogva.
De mit? Mi az, ami mindig is bennem van? – értetlenkedett.
A szeretet gyermekem, melyre te is oly sóvárogva vágysz! – veregette meg lágyan a hátát Isten.
Tudod, minden emberben ott van a mérhetetlen szeretet!
Csak ti folyton valami nagy dolgot kerestek! Mivel képtelenek vagytok felmérni, hogy egy igazán apró kis szívnyi szeretet is, képes megmozgatni akár egy egész világot!
Lába lassan nyomódott a homokba, és érezte talpán a homokszemcsék enyhe nedvességét.
Egy lágy szellő megsimogatta az arcát és felnézve az égre ö csak elmosolyodott…

-VR-