Mire jó a fókabajusz?

A fókák képesek az orrukon elhelyezkedő bajszukkal felmérni a tárgyak nagyságát – derült ki abból a kutatásból, amelyet a Manchesteri Városi Egyetem munkatársai végeztek.

Fókák.

Az emlősökről régóta tudott, hogy tapintásra érzékeny bajusszal rendelkeznek. A brit kutatók most arra voltak kíváncsiak, hogy pontosan miként is használják ezt az érzékelő szervüket a fókák, egyebek között a zsákmány felmérésére. Annál is inkább, mert a víz sokkal sűrűbb, mint a levegő, következésképpen sokkal több energiát igényel részükről a művelet.

Robyn Grant, a csoport vezetője a Rostocki Egyetem tengerbiológiai kutatóközpontjában végezte el a kísérleteket két fókával, Marcóval és Moéval. Mindkét állat szemét bekötötte, fülükre pedig fülhallgatót helyezett, hogy lehetőleg csak a bajszukat használják érzékelésre. Két különböző méretű tárgyat kellett felismerniük, de úgy, hogy csak az orrukkal érinthették meg őket a víz alatt. Moénak a nagyobbat, Marcónak a kisebbet kellett „kitapogatnia” a bajszával, hogy megkapják a jutalom halat.

A kísérletek során kiviláglott, hogy a fókák nem úgy bánnak a bajszukkal, mint az emberek az ujjaikkal, hanem az orruk egy bizonyos pontján található rövid, sűrűn nőtt szőrszálaikat vetik be a célra.
„Valóságos nagyfelbontású képet tudnak így alkotni – vagyis tömérdek információt begyűjteni – anélkül, hogy bajszuk összes szőrszálát mozgatniuk kellene” – idézte Grantet a BBC News hírszolgálat.

Ráadásul mindezt villámgyorsan teszik. „Fél másodpercen belül képesek dönteni a bajszuk által közvetített adatok alapján” – húzta alá a kutató.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: