Popper Péter:
Egyszer sokáig és csillapíthatatlanul nagyon fájt a vállam. Gyógytorna, masszírozás, csodakrémek és kenőcsök. Semmi. Ám a sors, amit hajlamosak vagyunk véletlennek nevezni, összehozott egy kínai mozgástudóssal, aki hosszan nézegetett engem, tapogatta, forgatni próbálta a karomat, a nyakamat hajlítgatta, majd azt mondta:

– Nem lehetséges-e, hogy nagyon sok ölelés benne maradt a váll- és karizmaiban? Többet kellene ölelnie.
Először a párnáját, a kutyáját, aztán a rokonait, a barátait, a szerelmeit…. Ettől elmúlhat a fájdalom. Próbálja meg. Egyelőre ne tegyünk mást.

– S ha ehhez nincs bennem elég szeretet?

– Nem azt mondtam, hogy gyűlölködve vagy közönyösen öleljen. Amit mondtam, azt jelenti, hogy merjen ölelni. Érzem, hogy feszítik a nem vállalt érzelmek, amelyeket nem mer kifejezni.
Az ölelés majd fellobbantja magában a szeretetet. Így hat a lélekre. Mint ahogy az elfojtott érzelmek a testre hatnak, és fájdalmat okoznak.