Wass Albert:

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki, akit nem ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogadja két tévelygő kezem,
lecsókolja, két könnyező szemem…
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem…

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.