Rudyard Kipling:  
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
S fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
Ha kétkednek benned, s bízol magadban,
De érted az ő kétkedésüket,
Ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
És hazugok közt se hazug a szád,
Ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
S mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

Ha álmodol, s nem zsarnokod az álmod,
Gondolkodol, s becsülöd a valót,
Ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
S úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
Ha elbírod, hogy igazad örökre
Maszlag gyanánt használják a gazok,
S életműved, mi ott van összetörve,
Silány anyagból építsék azok,

Ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
Van merszed egy kártyára tenni fel,
S, ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
Nem is beszélsz a veszteség felől,
Ha paskolod izmod, inad a célhoz,
És szíved is, mely nem a hajdani,
Mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
Csak Akaratod int: „Kitartani” ,

Ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,
Királyokkal jársz, s józan az eszed,
Ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
S mindenki számol egy kicsit veled,
Ha a komor perc hatvan pillanatja
Egy távfutás neked, s te futsz vígan,
Tied a Föld és minden, ami rajta,
És ami több – ember leszel, fiam.

(Fordította: Kosztolányi Dezső)