Hamvas Béla:
…aki a tükörbe néz, mindig azt fogja látni, amit lát.
Ez a világrendben levő irtózatos irónia:
hagyja, hogy a dolgok és az emberek azok legyenek, amik,
és mindenki azt a sorsot élje, amit választ.
Nem figyelmeztet és nem javít.
Súlyosabbat tesz: meghagy mindenkit abban a helyzetben, amelyben nem veszi észre,
mikor tűnik el lába alól a talaj.
Az ember nem a hiúságban bukik meg, hanem a maga iránt elfoglalt álláspont valódiságában.
Nem abban, amire vonatkozik, hanem eggyel mélyebben: nem abban válik hamissá,
amit szemtől szembe lát és látni vél, hanem abban, hogy minek tartja azt, amit lát.
Ezért arra, hogy az ember hiú, sohasem fog rájönni hiúságból.
Aki azt mondja, nem vagyok hiú, saját hiúságát nem is érintette, csak letakarta, vagyis hazudott.
És ez az ember nem hiúságában lepleződik le és inog meg, mert a világ hagyja,
hogy tovább is a tükörbe nézzen annyit és úgy, ahogy akar, és hogy hazudjon.
A világ a maszkot az emberről sohasem szedi le.
A maszkkal együtt kell összetörnie, a maszkban és a maszkon kell megsemmisülnie.
Az összetörés nem a maszkot éri, hanem azt, ami a maszk mögött van: az igazat.
Mert az igaz választotta a hazugságot.
Nem az válik semmivé, ami az arcot eltakarta, hanem az arc, ami el van takarva.
S ez újra a maszk igazsága: a maszk igaz marad; tovább hazudik.
Még akkor is, ha mögötte már nincsen semmi…