Én őszöm

Reményik Sándor: Én őszöm, mosolygó vagy borongó, Világfeszültséget feloldó, Én kínomat is csillapító, Én békémet is megígérő: Olyan vagy mint az őszi Jézus, Olyan vagy mint egy leánykérő. Olyan vagy mint az őszi Jézus: Szelíd és alázatos vőlegény – Minden lélek menyasszonyod ma S talán még én is, én. Én őszöm, mosolygó vagy borongó, Az őszi Jézus bizony benned jár És felszed minden színes levelet És fakó levelet, Koszorújába... Tovább

Kegyelem

Reményik Sándor: Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Aztán elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen,... Tovább

Mindenemet magammal hordozom

Reményik Sándor: Mindenemet magammal hordozom. És ami enyém volt, enyém marad Innen is, túl is a csillagokon, Mert lélek vagyok, végtelen, szabad. Bennem elférnek mind, kik rámhajoltak, A fák, s a lombok – s az aluvó rét, Bennem elférnek az élők s a holtak. Ki vehet el éntőlem valamit, S szegényebbé ki tehet engemet? Mindenemet magammal hordozom, Ha nem vesztettem el a lelkemet! Felidézem a hegyek szellemét És a fűszálak kicsiny lelkeit, S megkérdezem:... Tovább

Pünkösdi szomorúság

Reményik Sándor: A Lélek ünnepén A Lelket lesem én. A Lelket, amely több, mint költemény. A Lelket, amely sosem volt enyém. A Lelket, amely sosem lesz enyém. A Lélek ünnepén Szomorún zendül egyetlen igém: “Hogy születhetik újjá, aki vén?”…  Tovább

Béke

Reményik Sándor: Valami furcsa összehangolódás, Valami ritka rend – Széthúzó erők erős egyensúlya, Mély belső bizonyosság idebent – Bizonyosság arról, hogy élni jó, Szenvedni elkerülhetetlen, Szeretni tisztán: megistenülés, Meghalni szép – S a Kifejezést meglelni mindezekhez, Megtalálni a felséges Igét: Az Igét mindezekhez: A Béke ez. Orkán ordíthat aztán odakünt, Robbanhat ezer bomba: kárbament, De kárt nem okozott. Bent: Csend. A Béke... Tovább

Csendes csodák

Reményik Sándor: Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezedet a szívedre Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog, Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodásabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat? Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled. Nem csoda ez? – s hogy tükröződni... Tovább

Szappanbuborék

Reményik Sándor: Valaki szappanbuborékot fúj, Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek, Világokat kelt életre a száj, Mely szappanbuborékot ereget. És szállnak, libegnek a fényes gömbök, És szétpattannak – s elnyeli az ég. – Egy szappanbuborék is egy világ, S egy világ is egy szappanbuborék.  Tovább

Egy perc

Reményik Sándor: Egy percre ma Úgy néztem fel a csillagokra én, Mintha bámuló, nagy gyerekszememmel Legelőször tekinteném. Egy percre ma Gyöngyvirágillat szállt át a szobán. Csodálkoztam, mint hogy ha legelőször Csodálkoznék el édes illatán. Egy percre ma Minden oly könnyű lett s oly egyszerű, S az élet a kezemben: Engedelmes, jól hangolt hegedű. Egy percre ma Megindultam – és nem tudtam: mi az. Messziről, mélyről intett elibém Egy elsüllyedt... Tovább

Gyógyíts meg!

Reményik Sándor: Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Nézd: elszárad a fám A testem-lelkem fája… De épek még a gyökerek talán. A tompa, tunya tespedés alatt, Gyökereimben: érzem magamat, És ott zsong millió melódiám. Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Hiszen – nem is éltem igazában. Csak úgy éltem, mint lepke a bábban, Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben: Rólam gondolt roppant gondolatod Torz árnyékaképpen. Egy kóbor szellő néha-néha... Tovább

Mi mindig búcsúzunk

Reményik Sándor: Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek, A tűnő tájtól, mit vonatról... Tovább

Oldal 1 of 212