Csak egyetlen igazi megbízatás van
Hermann Hesse: Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bűnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig. Tovább
Nem él valódi életet…
Hermann Hesse: A dolgok, amelyeket látunk… megegyeznek azokkal, melyek bennünk rejtőzködnek. A legtöbb ember azért nem él valódi életet, mert a külső világ képeit tartja valódinak, saját, belső világát pedig egyáltalán nem engedi megszólalni. Tovább
Az olyan emberek, mint mi…
Hermann Hesse: Ez a primitív, kényelmes, kevéssel beérő mai világ kiokád magából, igényesnek, mohónak talál, egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél. Az olyan emberek, mint mi, manapság nem tudnak élni és az életnek örülni. Aki csinnadratta helyett zenére, szórakozás helyett gyönyörre, pénz helyett lélekre, nyüzsgés helyett igazi munkára, játszadozás helyett szenvedélyre vágyakozik, az ebben a tetszetős világban nem találja meg az otthonát. Tovább
Magunkban hordozzuk a világ egészét
Hermannn Hesse: Mindig túlságosan szűkre szabjuk személyiségünk határait. Csak azt számítjuk bele, amit egyénnek nevezünk, és amit megkülönböztetünk a többitől. Pedig valamennyien magunkban hordozzuk a világ egészét, (…) ugyanúgy a lelkünkben is benne van mindaz, amit az emberi lélek valaha is átélt. Tovább
A barátok útja…
Herman Hesse: Soha nem érkezünk haza. De ahol találkozik a barátok útja, ott egy órára az egész világot otthonnak érezzük. Tovább
Hogy megtanuljam…
Hermann Hesse: Testemen-lelkemen megtapasztaltam, hogy nagyon is hasznomra vált a bűn, hasznomra vált a gyönyör, a birtoklás óhajtása, a hiúság, sőt a legszégyenletesebb kétségbeesés is, hogy megtanuljam feladni ellenkezésemet, megtanuljam a világot szeretni, hogy ne mérjem többé valamely, általam kívánt, általam elképzelt világhoz, az általam kigondolt tökéletességhez, hanem megelégedjem vele már most, szeressem úgy, ahogy van, és örüljek,... Tovább
Minden nagyon szép…
Hermann Hesse: Megesik velem, hogy úgy látom: a legszebb és legcsodálatosabb minden létező közül mégiscsak az a szép madár, amely fönt lebeg szabadon a magasban. Máskor meg nincs elbűvölőbb a fehér pillangónál, szárnyán piros szemekkel vagy a felhők között áttörő esti napsugárnál, amikor csillog, de a fény nem vakít, és az egész világ boldognak és ártatlannak látszik. (…) Minden nagyon szép, ha a megfelelő pillanatban tekintünk rá. Tovább
Több a pillanatnál
Hermann Hesse: Akik szeretik egymást és összeházasodnak, vagy akik barátságot kötnek, azok nem a pillanatban keresik a szépséget, és nem akarják, hogy érzéseik hamar elmúljanak. Tovább
Amíg nem ismerjük magunkat…
Hermann Hesse: Amíg nem ismerjük, nem vesszük komolyan, nem tiszteljük magunkat, nem békülünk meg önmagunkkal és nem éljük saját életünket, addig csupán, mint a marionett, külső hatásoknak és törvényeknek engedelmeskedve, idegen életet élünk. Tovább
Csupán csak példázat
Hermann Hesse: Minden embernek egyszer az életében itt vagy ott útjába akad a nyitott kapu, egyszer mindenkit meglegyint a gondolat, hogy minden, ami látható, csupán példázat, és a példázat mögött húzódik meg az értelem és az örök élet. Persze, kevesen lépnek át a kapun. Tovább
