Párt talált és fészket rakott Rudolf, a mentett parlagi sas

Párt talált, majd néhány napja költésbe is kezdett Rudolf, a súlyos mérgezésből felgyógyult parlagi sas, amelyet még márciusban engedtek szabadon a Hortobágyon.

Parlagi sas.

Rudolf februárban került erős mérgezéses tünetekkel a szakemberekhez: a Helicon Life+ programban együttműködő szervezetek gyors segítségének köszönhetően megmenekült a pusztulástól – adott tájékoztatást a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Rudolf felnőtt korú sas, valószínűleg költött már a korábbi években is, megtalálásakor azonban nem találtak rajta gyűrűt vagy jeladót. Elengedése előtt a szakemberek műholdas jeladóval szerelték fel, vagyis Rudolf lett a világon az első parlagi sas, amely költési viselkedéséről GPS pontosságú adatokat szolgáltat.

A ragadozó madarak műholdas nyomkövetése, amiben Magyarország élen jár a régióban, kiemelkedő természetvédelmi jelentőséggel bír. Segítségével több tudás gyűlhet össze tudományos szempontból is a védett fajokról, így is fokozva védelmük hatékonyságát. Emellett lehetőség nyílik távolról, mindenfajta zavarás nélkül megfigyelni az egyedeket, sőt végszükség esetén akár gyorsan közbelépni az érdekükben.

A parlagi sas (Aquila heliaca) Magyarországon fokozottan védett faj, eszmei értéke egymillió forint. Magyarországon csupán mintegy 150 pár parlagi sas költ. Ez az állomány az európai uniós populáció kétharmada, így minden egyes sikeres költésnek nagy jelentősége van. A Kárpát-medencei állomány a szigorú védelemnek köszönhetően az 1980-as évektől fogva lassan, de folyamatosan növekedett, azonban a mérgezések, lelövések, fészekpusztítások következtében a tendencia az utóbbi években megtorpanni látszik.

A szakértők szerint a hazai parlagisas-fészkekben most fejlődő, nagyjából háromszáz tojásnak talán csak a kétharmadából kelhet majd ki májusban fióka. A fiókáknak pedig kevesebb mint egyharmada élheti meg maga is a családalapításhoz szükséges 3-6 éves életkort.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: