Hamarosan ismét Torkos Csütörtök!

Vacsora.

Már csatlakozhatnak az éttermek a Torkos Csütörtök akcióhoz.

A Torkos Csütörtök 2012-re már vitathatatlanul az ország egyik leginkább várt gasztró-eseményévé érett. Abban pedig, hogy jelentkezőkben és résztvevőkben idén sem lesz hiány, aligha kételkedhet bárki!

Az éttermek és vendéglátóipari egységek mellett idén kereskedelmi szálláshelyek is csatlakozhatnak a Torkos Csütörtök elnevezésű akcióhoz országszerte.

A kampányban mindazok az éttermek és vendéglátóipari egységek részt vehetnek, amelyek vállalják, hogy 2012. február 23-án – teljes nyitvatartási idejük alatt – a menülapon szereplő kínálatukból 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a számla végösszegéből helyben fogyasztáskor. Külön erre az alkalomra készített szűkített menüsorral nem lehet csatlakozni.
A jelentkezéseket február 20-ig várják a szervezők – közölte a Magyar Turizmus (MT) Zrt. szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint idén kereskedelmi szálláshelyek is jelentkezhetnek február 23-án 10 óráig “torkos csomagok” kialakításával, amelyeket a vendégek az éttermi számlájuk vagy az éttermekben található szórólap felmutatásával vehetnek igénybe február 23-a után.

A kezdeményezéshez azok a szálláshelyek csatlakozhatnak, amelyek vállalják, hogy a Torkos Csütörtök keretében kiadott éttermi számlával vagy az MT Zrt. által kiküldött szórólappal rendelkező vendégek számára legkevesebb 20 százalékos kedvezményt vagy hasonló értékben két ajándékszolgáltatást magába foglaló “torkos csomagot” kínálnak.

A Torkos Csütörtök hivatalos honlapja – a Magyar Turizmus Zrt. és a NetPincér együttműködésének köszönhetően – a www.torkoscsutortok.hu címen érhető el, ahol az érdeklődők február 1-től foglalhatnak asztalt.

Kit ne csigázna fel, ha egy napig a kedvenc éttermében – sőt, kedvenc éttermeiben – a legfinomabb fogásokat is fél áron kapná? Ez bizony ínycsiklandozó és nem is csak képzelgés, mert egy remek hagyomány újjáélesztéséről, a nagyböjt előtti utolsó lakmározásról, azaz a Torkos Csütörtökről van szó.

Lakoma tál.

A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a farsang. Ez a húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret.

Ilyen például a farsang elejét jelző “regélő hétfő” vagy a “farsang farkát” jelölő három jeles nap, a húshagyókedd, a hamvazószerda és a torkos – vagy zabáló – csütörtök. Ezen a napon ismét szabad volt húst fogyasztani annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerda utánra esett. Bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás “kötelező” volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

Forrás: MTI, varosom.hu
Kép: Deutsch Richárd, ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: