A csillagot lehozhatom neked az égből (értsd: mindent megteszek érted), de ha te nem érzed magad szeretve, az összes csillag sem lesz elég. Elringatlak nagyon szívesen, de nem álmodhatok helyetted.

Azt mondom: “szeretlek”, amikor a jelenlétedben szeretem magamat, és tulajdonképpen te is ezt akarod tőlem. Elfogadni és szeretni önmagad, amikor velem vagy.

Egész idő alatt azzal vagyunk elfoglalva, hogy a kapcsolat milyen hatással van ránk, nem pedig azzal, hogy mi milyen hatással vagyunk a kapcsolatra.

Akit szeretünk az nem más, mint önmagunk a másik jelenlétében… Tulajdonképpen a legbelső énünkbe, lényünkbe szeretünk bele.

Ha szerelmünk tárgyát tesszük felelőssé a ránk gyakorolt hatásért, akkor a hatás hiányáért is őt fogjuk hibáztatni… “büntetésül” végleg eltávolodunk tőle.

Ha a lelki jólétedért, mást teszel felelőssé … Ha azt feltételezed, hogy a nagyszerűséged élménye, a másik ember jelenlétében, belőle jön, akkor előbb-utóbb szükséged lesz rá. Ettől kezdve ragaszkodni fogsz hozzá és függővé válsz.

Csak az lehet a tiéd, akiről hajlandó vagy lemondani!

Szerelmes vagyok beléd, ha hajlandó vagyok támogatni téged abban, hogy a jelenlétemben megéld, hogy milyen nagyszerű és csodálatos vagy. Amennyiben ez kölcsönös, úgy beszélhetünk igazi szerelemről.

Szerelem az, amikor jobban törődöm a Te saját magaddal való kapcsolatoddal, mint a velem való kapcsolatoddal…. én feltétel nélkül támogatlak abban, hogy a saját életed működjön.

…a szeretet adott és természetes állapot, világosan láthatjuk, hogy a szeretet önmagában még nem egy elegendő alap a párkapcsolathoz.

Annyira félünk a szeretet hiányától, hogy amikor végre megjelenik az életünkben a szeretet, nyomban két kézzel kapaszkodunk bele. Itt kezdődik a ragaszkodás (és ezzel együtt a kapcsolat vége is). A ragaszkodás, a másikba való belekapaszkodás a szeretet kioltását eredményezi.

Amit meg kell találnunk egymásban, az egy társ az élet játékában, akivel közösen játszhatjuk a sorsunkat szenvedéllyel, szeretettel és humorral, egymás alapvető emberi szabadságát tiszteletben tartva.

A társunk általános jóléte iránti elkötelezettségünk – testi, lelki, szellemi, szexuális és anyagi – határozza meg a párkapcsolatunk tartósságát.

Egy kapcsolatot nem lehet elkezdeni, csak felismerni.

Ha azt akarjuk, hogy a kapcsolatunk sikeresen működjön és örömteli legyen, támogatnom kell téged abban ,hogy kibontakozzál legbelső lényed határáig, és ugyanígy Neked pedig engem kell támogatnod ugyanebben.

Ha két ember kapcsolatban áll egymással és mindkettőből hiányzik a teljesség élménye, akkor a kapcsolatuk eredményeképpen kevesebbnek érzik magukat, mint ahogy a kapcsolat előtt voltak külön-külön.

…boldogságom rajtad múlik, a tiéd padig énrajtam: Ekkor kezdetét veszi a kapcsolat “klinikai halála”.
Minden lehetőség a közös örömteli kalandra, illetve a kölcsönös fejlődésre fokozatosan megszűnik. Helyébe a kapcsolat túléléséért való szorongás, az e miatti görcs és a féltékenység lép.

Csak azzal lehet jó és tartós kapcsolatunk, akihez semmi kényszer (külső, belső) és/vagy szükség nem köt…

A bátorságon kívül még elkötelezettségre, kitartásra és türelemre is szükség van.

A szex tulajdonképpen a fizikai megnyilvánulása az összetartozásnak. Egy élmény önmagunk egymással való megosztásáról.

Minden belefér, amivel senkinek nem ártok.

Csak akkor tudom elvárni, hogy felelősséget vállalj az általam kiváltott érzéseidért, ha én is felelősséget vállalok az általad kiváltott érzéseimért.

A szüleinkkel vívott egykori csatákat most a társunkkal szemben akarjuk megnyerni.

A szeretetet éppúgy, mint a jóságot, nem lehet tanítani, csak példával elősegíteni.

Egy kapcsolatban vagy igazad van, vagy boldog vagy. Bocs, de ez már csak így van.

Barátainkból álló esküdtszék az, amivel ítélkezünk a világ felett. Az igaz barát azonban az, aki támogat téged abban, hogy kihozd magadból mindazt, ami érték benned, és nem hagyja, hogy kevesebb legyél annál, mint aki valójában vagy.

Barátságunk legyen egy lehetőség arra, hogy fejlődj mellettem, és én is ugyanezt kérem cserébe.

A kommunikáció akkor mondható sikeresnek, amikor nemcsak arra összpontosítunk, hogy mi mit akarunk mondani, hanem arra is, hogy az a másik hogyan hallja.

Az állandóság, a folyamatosság és a kiszámíthatóság a biztonságérzet illúzióját keltik. Ennek az illúziónak azonban unalom és közöny az ára.

Ez a “már eleve” hozzáállás veszi el a lehetőségét annak, hogy a dolgokat a maguk örök változatosságában szemlélhessük.

Minél inkább érdeklődsz, annál érdekesebb vagy mások számára.

Megtanultuk, hogy ha elfogadunk egy elismerést, annak ára van.

Isten:
csak szavak, melyeket mi emberek találtunk ki az elmondhatatlan elmondására.

Az elképzelés, hogy letértél az útról, is része az útnak.

Darnel Christian