Egy faluban élt egy nagyon szegény öregember, de még a királyok is irigyek voltak rá, mert volt egy csodaszép fehér lova. Fantasztikus összegeket kínáltak neki, de soha nem adta el.

Egy reggel nem találta a lovát az istállóban. Összegyűlt az egész falu, és az emberek azt mondták:”Te buta öreg! Tudtuk, hogy egy nap ellopják azt a lovat, jobb lett volna, ha eladod. Micsoda balszerencse!”

Az öregember azt felelte: “Ne ragadtassátok el magatokat annyira, hogy ezt mondjátok! Minden, ami van, az van.
A ló nincs az istállóban. Ez tény. Minden más ítélet. Nem tudom, hogy ez szerencsétlenség-e vagy áldás, mert nem tudom, mi következik.”Az emberek kinevették az öreget.

Mindig is bolondnak tartották egy kicsit. De a ló 15 nap múlva visszajött. Nem lopták el, hanem kitört a vadonba.
És ez még nem minden, ráadásul 12 vadlovat is magával hozott.

Újból összegyűltek az emberek, és azt mondták: “Öregember, igazad volt! Tényleg áldás lett belőle.”
Az öregember azt felelte: “Megint túl messzire mentek! Minden, ami van, az van: a ló visszajött.
Ha csupán egyetlen mondatot olvastok – hogyan tudnátok megítélni az egész könyvet?”

Az öregembernek egyetlen fia volt, aki elkezdte betörni a vadlovakat. Már egy hét múlva leesett a lóról, és eltörte a lábát. Az emberek újból összegyűltek és ítélkeztek: ”Igazad volt, szerencsétlenséget hozott. Az egyetlen fiad most leesett a lábáról, pedig ő volt a támaszod öregségedre. Most szegényebb vagy, mint azelőtt bármikor.”

Az öregember így válaszolt: “Megszállottként ítélkeztek! Minden, ami van, az van: a fiam eltörte a lábát.
Senki sem tudja, hogy ez szerencsétlenség-e vagy áldás. Az életből soha nem láthattok többet egy pillanatnál.

Úgy történt, hogy az ország háborúba keveredett. A vidék minden fiatal férfijét elvitték katonának.
Csak az öregember fia maradt otthon, mivel eltört a lába. Siránkozás töltötte be az egész vidéket, mert ezt a háborút nem lehetett megnyerni, és mindenki tudta, hogy a legtöbb fiatal férfi nem fog hazatérni.

Az emberek elmentek az öreghez, és azt mondták: “Igazad volt neked, áldás lett belőle!” Az öregember azt felelte: “Nem hagytok fel az ítélkezéssel. Minden, ami van, az van. Behívták a fiaitokat a hadseregbe, az én fiamat pedig nem hívták be. Csak az egész tudja, hogy ez áldás-e vagy szerencsétlenség. Soha ne ítélkezzetek!”

tanmese