A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte amit kívánt:
a mennyországba léphetett az üdvözültek közé.
Teljes napot tölthettek itt a boldogok között, napkeltétől napnyugtáig élhettek elíziumi életet.
– Az első bölcs az élményt nem bírta el, és belehalt;
– a második elméjében megzavarodott;
– a harmadik az élményt magába zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett boldogságot magának tartotta meg.
– csak a negyedik bölcs távozott egészségesen és épen, mert a látottakat arra használta fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.

A szenvedés köréből mindenki szabadon kiléphet, ahogy tud, és a boldogságot elérheti.
De azoknak, akik az üdvözültek világát megismerik, negyedrésze a nagy élményt nem tudja elviselni és belepusztul. Minden nap látni olyan embert, aki a mennyország kapujában összeesett és meghalt.
A másik negyedrész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus bolondot is látni eleget.
A harmadik negyed rész a boldogságot magába zárja és önmagának tartja meg, és nem ad belőle másnak…
A boldogságot csak a negyedik bölcs bírta el. Mert a gazdagságot, örömet, tehetséget meg szabad szerezni, de jaj annak, aki hozzá nem elég erős.
Egy része belehal, egy része eszét veszti, egy része a kincset magába ássa, és senkinek sem ad belőle.
Az elíziumi kertek fénye benne sötétséggé változik.

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, ami másnak is ad belőle…
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig.
Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod.
Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik;
legyen gyönyör, halállá válik…

Hamvas Béla