Mire az Erdő alá ért, jókorára megnőtt a patak. Majdnem folyó lett belőle. Na és az ekkorára megdagadt Patak már nem ugrál és csörgedezik, mint egy patak, mert akkor még fiatal és kicsi. Így mint folyó szép méltóságosan hömpölyög. Tudja, hová ér, mondja is magának: Sietni, azt nem muszáj. Egyszer úgyis odaérünk.

Mi is odaértünk ahhoz, amit a taoista nem-cselekvés legfőbb alapelemének tartanak. Kínában Vu Vej a neve. Ugyanilyen jellegű Micimackó nem-cselekvése is. Nekünk, európaiaknak nincs is erre kellő kifejezésünk. De mivel itt az ideje, hogy feljegyezzük és nevet adjunk neki, nevezzük Micimackó Módszernek.
Vu Vej szó szerint annyit tesz, hogy “nem cselekszünk, nem okozunk”, vagyis hogy nem csinálunk semmit szándékosan. A mindennapi gyakorlatban olyan erőlködés nélküli cselekvést jelent, amely híján van tolakodásnak, támadásnak, énkultusznak. Fontos megemlítenünk, hogy a Vej írásjel egy karmos kéz és a majom szimbólumából fejlődött ki, míg a Vu Vej szóösszetétel jelentése az, hogy “ne szegüljünk szembe a dolgok természetével”.
Ne akarjunk okoskodásunkkal megbolygatni semmit és majom módjára Belepiszkálni!
Hatásában a Vu Vej olyan, mint a folyóvíz, mely körbenyaldossa a sziklát. Magatartása nem olyan, amely mindenen keresztülgázol, amivel rendszerint “rövidzárlatot” okoz a természeti törvényekben, hanem olyan, amely belső érzékenységből fakadóan átveszi a dolgok természetes ritmusát.
Lássunk erre példát Csuang-ce írásaiból:

A Lü hegyszorosban több ezer láb mélységbe zuhan alá a nagy vízesés, tajtékzó habjait messze földről látni.
A háborgó víz alatt színét sem látni élőlénynek.

Egy napon Konfucius épp ott álldogált a vízesés közelében, amikor megpillantott egy öregembert le-föl hánykolódni a szilaj vizekben. Konfucius magához hívta tanítványait, és együtt rohantak, hogy megmentsék az áldozatot. De mire a vízhez értek, az öregember már felkapaszkodott a partra, és ott sétált, maga elé dúdolgatva.

Konfucius odaszaladt hozzá.
– Talán bizony szellem vagy, hogy élve maradtál? Pedig embernek látszol! Miféle titkos erőd van?

– Semmi különös – válaszolt az öreg. – Már zsenge ifjúságomban elkezdtem ezt gyakorolni, és felnőve is folytattam. Most már mindig sikerül. Lemerülök a vízzel és felbukkanok a vízzel. Követem a vizet és elfeledem önmagam. Azért maradok életben, mert nem küzdök a víz felsőbbrendű ereje ellen. Ennyi az egész.

Amikor megtanulunk bánni Belső Tulajdonságainkkal és a körülöttünk működő természeti törvényekkel, akkor elérjük a Vu Vej állapotot. Ilyenkor közös nevezőre jutunk a természet rendjével, és a legkisebb erőkifejtés elvét szem előtt tartva csinálunk mindent. A természet is ezt az elvet követi, ezért sohasem hibázik. Hibákat csak emberek követnek el – vagy csak beképzelik maguknak, hogy elkövették –, azok a túlterhelt Agyú teremtmények, akik azzal, hogy beleártják magukat a természet törvényeibe és túl sokat erőlködnek, kiesnek a természet áldásos védőhálójából.
Nem úgy, mint Micimackó, a legkönnyedebb Medvebocs, akit valaha is láttunk.

– Tényleg, hogy csinálod ezt, Micimackó?
– Mit?
– Hogy tudsz ilyen Könnyed lenni?
– Nem csinálok nagy ügyet semmiből.
– Várj csak. Mintha olvastam volna valami ilyesmit a Tao Te King-ben – nyúltam a könyv után. – Meg is van… harminchetedik fejezet. “Az út örök és tétlen, mégis mindent végbevisz észrevétlen.”
– Ez úgy hangzik, mint valami Rejtvény!
– Azt jelenti, hogy a Tao, vagyis az Út nem avatkozik bele semmibe erőszakkal, hanem hagyja, hogy menjen minden a maga útján, és így szülessen meg az eredmény. Akkor aztán aminek meg kell lenni, az meg is lesz.
– Értem – mondja Micimackó.
– Kínaiul ezt Vej Vu Vej-nek mondják, vagyis “Cselekvés Nélküli Cselekvés”-nek. Ebből származik a Cu Jan, vagyis a “Magától Értetődik.” Azaz: a dolgok külső kényszer nélkül, maguktól történnek.
– Ó, értem – mondja Micimackó.

A Micimackó Módszer alappéldájaként idézzük most fel, mi is történt a Micimackó kuckójá-ban, amikor Micimackó, Malacka, Nyuszi és Zsebibaba Micimackó-Vízipólót játszottak. A híd egyik oldalán belepottyantották botjaikat a folyóba, azután átrohantak a híd másik oldalára, és lesték, kinek a botja bukkan fel elsőnek.
Vártak, vártak, hát egyszer csak mit látnak, ki lebeg ott alant a vízen?
Füles. Füles?

– Jaj, nem tudtam, hogy csak játszol! – mondta Zsebibaba.

– Egyáltalán nem játszom – felelt Füles.

– Ugyan, Füles, mit csinálsz te ott lenn? – kérdezte Nyuszi.

– Három találós kérdést teszek fel neked, Nyuszi. Lyukat túrni a földbe? Az nem az igazi. Fiatal tölgyön ágról ágra repkedni? Az se az igazi. Még hogy én arra várjak, hogy valaki kihúz a vízből? Az már igen. Hagyjátok a Nyuszit… adjatok neki időt… időt… tudni fogja a kötelességét.

Akkor Micimackónak nagy ötlete támadt. Köveket kellene hajítani a folyóba, a kövek hullámokat vernének, és a hullámok kimosnák Fülest a partra. Nyuszi szerint az ötlet remek volt. Füles szerint kevésbé.

– De hátha nyakon ütjük véletlenül? – kérdi Malacka aggódva.

– Vagy véletlenül nem találtok el? – kérdi Füles. – Fontolóra kell venni minden lehetőséget… mielőtt mulatni mentek, Malacka.

De Micimackó már meg is ragadott egy akkora követ, amit egyáltalán vinni tudott. Áthajolt a hídon, úgy szorította a mancsa közé.

– Nem vágom hozzád, csak úgy leejtem, Füles – magyarázta buzgón. – Nem téveszthetem el, csak rád eshet… vagyis hát csak melléd mehet, Füles… Mondd, abbahagynád kevés időre a bukdácsolást és forgást? Tudod, csupa sár leszek!

– Nem hagyhatom abba – felelt Füles. – Szeretek így forogni.

Nyuszi érezte, hogy itt az ideje a parancsnokságot átvenni.

– Micimackó – mondta –, ha azt mondom: NNA MOST!, akkor dobhatod. Füles, ha azt mondom: NNA MOST!, akkor Micimackó dob…

– Köszönöm, Nyuszi… de úgy vélem, úgyis észreveszem majd…

– No, kész vagy, Micimackó? Malacka, engedj csak egy kis helyet Micimackónak! Térj ki kicsit, Zsebibaba… Kész vagytok?

– Én egész kész vagyok – mondta Füles.

– Nna most! – vezényelt Nyuszi.

Micimackó elengedte a követ. Hatalmas csobbanás, Füles eltűnt…

Hát ez félelmetes volt ott fenn a hídon azoknak, akik nézték… csak nézték ám, nézték, bámulták… még azon se örültek, hogy a Malacka botja végre megjelent, kicsit előbb, mint a Nyuszié. Szívből ennek se tudtak örülni. Mikor Micimackó éppen azon kezdett tűnődni, hogy alighanem a rosszabbik követ választotta, vagy pedig a folyó nem az, aminek lennie kellene, és ahogy ő a folyókat képzeli: egyszer csak valami szürkét pillantottak meg a folyó partján… valami szürke, de mindig nagyobb lesz – na és tessék! Füles kecmereg kifelé.

Hangos kiáltással, egyetemesen üdvözlik a hídról. Ide-oda forgatják, nézegetik. No de ilyet! – mihelyt ott áll köztük a szárazföldön.

– Na hallod, Füles, te aztán igazán átnedvesedtél! – mondja Malacka.

Füles megrázza magát és megkér valakit, szíveskedjék Malackának megmagyarázni, hogy szokott az történni, ha az ember bizonyos hosszabb időt tölt egy folyó belsejében.

– Ezt jól csináltad, Micimackó – mondta Nyuszi barátságosan. – Na látod, milyen jól kitaláltuk?

Az Okosság, mint rendesen, minden jutalmat be akar zsebelni. Pedig, ha valami jól sikerül, nem is a Bölcs Elme érdeme. Hanem azé az elméé, amely látja, ami az orra előtt van, és a dolgok tulajdonságait tartja szem előtt.
A Vu Vej megmutatja, hogy nincs értelme az erőlködésnek és a küzdelemnek, mert nem lehet fából vaskarikát csinálni, sem vasból fakarikát. Az Öntelt Vágykergetés ugyan megpróbálja véghez vinni ezt a lehetetlen feladatot, az Okosság különféle fortélyokon töri a fejét, a Tudomány pedig komoly számításokat végez e tárgykörben. A Vu Vej nem próbálkozik. Nem töpreng. A Vu Vej fából fakarikát, vasból vaskarikát csinál. Csak megcsinálja. És amikor megcsinálja, fel sem merül a kétség, hogy ezt máshogy is lehetne. És a Dolog Megvan!

– Mi baj, Malacka?
– Ennek a befőttesüvegnek beragadt a fedele – zihál Malacka.
– Igen, ez tényleg… ez nem megy. Micimackó, kérlek, nyisd ki.
(Pukk.)
– Köszönöm, Micimackó – rebegi Malacka.
– Nagyon szívesen.
– Hogy sikerült kinyitni? – érdeklődik Tigris.
– Egyszerű – mondja Micimackó. – Elkezded csavarni… így… amíg bírod erővel. De ha még mindig nem nyílik, veszel egy nagy levegőt, és amikor kifújod, akkor csavarsz rajta még egyet. Ennyi az egész.
– Hadd próbáljam meg én is – ugrik ki Tigris a konyhába. – Hol van az az új uborkásüveg?
– Tigris – idegeskedik Malacka. – Azt hiszem, nem lenne jó…
– Semmi az egész – mondja Tigris. – Csak megcsavarjuk és…
DURRR!
– Na jó, Tigris – mondom –, akkor most szedegesd fel szépen az uborkákat.
– Kicsúszott a mancsomból – magyarázza Tigris.
– Mert erőlködtél – mondja Micimackó.

És ha erőlködünk, akkor nem megy. Próbáljunk meg gyorsan elkapni valamit megfeszített karral – azután lazítsunk és így próbálkozzunk újból. Próbáljunk megfeszült aggyal csinálni valamit. Ha Feszültté, Kétbalkezessé és Zavarttá akarunk válni, erőltessük csak az agyunkat, és töprengjünk jó sokat. Az állatok az Erdőben nem töprengenek túl sokat – csak Vannak. Ám az emberek túlnyomó többségénél a következő eset van fennforgás alatt: “Gondolkodom, tehát összezavarodom” – hogy egy régi keleti filozófus szavait “félreidézzük”. Ha összehasonlítjuk a Várost az Erdővel, elcsodálkozunk rajta, miért sorolja magát az ember a Felsőbbrendű Állatok közé.

– Minél Felsőbbrendűbb? – kérdi Micimackó.
– Nem tudom, Micimackó. Megpróbáltam kitalálni valamit, de még nem tudom a választ.
– Ha az emberek Felsőbbrendűbbek az Állatoknál, jobban kellene vigyázniuk a világra.
– Igazad van.

Az elmúlt évszázadok során az ember kifejlesztett egy olyan gondolkodásmódot, amely elválasztotta őt a valós világtól, ahol a természeti törvények uralkodnak. Ez a gondolkodásmód “agyonerőlködi” magát, amitől aztán kimerül, végül legyengül, lottyadttá válik. Az ilyen gondolkodásmód, még ha roppant intelligens is, hasznavehetetlen. Ide-oda, erre-arra elkalandozik, képtelen az adott pillanatra koncentrálni. Az efféle gondolkodásmóddal megáldott Elme kocsivezetés közben már a boltban jár, és a bevásárolnivalókon töpreng.
Aztán meg csodálkozik, ha baleset éri.
De ha a Vu Vej elvet alkalmazzuk, nem érhet bennünket igazi baleset. A dolgok mehetnek időnként kicsit Szokatlanul, de aztán minden kialakul. Nem szabad erőlködni, hogy a dolgok kialakuljanak, Isten ments’, hogy mi próbáljuk kialakítani őket – hagyjuk őket békén. Vegyük például azt az esetet, amikor mindenki nekiállt, hogy Felkutassa Kist. Kis – így nevezik röviden a Nagyon Kicsi Bogarat – egy szép napon, útban a rekettyés felé, eltűnt. Senki sem tudta, mi történt vele.
Így hát Expedíciót indítottak, és hamarosan mindenki majd összetörte magát, hogy fellelje Kist. Természetesen mindenkit Nyuszi szervezett és irányított. Természetesen mindenkit, kivéve Micimackót:

– Puff – kiáltotta valaki.

– Ez furcsa – gondolta Micimackó. – Úgy látszik, azt mondtam: puff! De ez nem huhogás.

– Segítség – sipított egy magas, vékony hang.

– “Ez megint én lehettem csak – gondolta Micimackó. – Úgy látszik, baleset áldozata vagyok, beléestem egy mély kútba. Ettől a hangom ilyen magas és vékony lett. Talán belső sérülés ért. Kellemetlen.”

– Segítség, segítség!

“Tessék. Kiabálok, anélkül, hogy akarnám. Nagyon súlyos lehet a baleset.” – Aztán arra gondolt, hogy ezzel szemben olyankor, amikor tényleg beszélni akar, talán nem sikerül, ezért hát hangosan így szólt:

– Micimackót súlyos baleset érte.

– Micimackó! – mondta a vékony és kétségbeesett hang.

– Ez Malacka! – állapította meg Micimackó örömmel. – Hol vagy, Malacka?

– Alul – mondta Malacka, olyan alul került hangon.

– De mi alatt?

És miután ez is elrendeződött…

– Micimackó! – kiáltotta Malacka. – Valami van a hátadon.

– Mindjárt gondoltam – mondta Micimackó.

– Hiszen ez Kis! – mondta Malacka.

Akik a Micimackó Módszer szerint járnak el, úgy találják majd, hogy efféle már velük is jó néhányszor megesett. Nehéz megmagyarázni – csak példával lehet – de így van. A dolgok mindig épp a kellő időben, a kellő módon történnek. Legalább is olyankor, ha hagyjuk, hogy megtörténjenek, amikor együttműködünk a körülményekkel, ahelyett hogy így szólnánk: “Ez kész képtelenség, ez így nem mehet”, és majd összetörjük magunkat, hogy minden másképpen történjék. Ha a Dolgok Működési Módszerével összhangban állunk, akkor minden a kellő módon működik, gondoljunk közben bármit is efelől. Később, a történtekre visszanézve így szólunk: “Ó, most értem csak! Annak azért kellett megtörténnie, hogy ez megtörténhessen, és ez azért történt így és így, hogy az megtörténhessen…” És ekkor rájövünk, hogy ha megtettünk volna minden tőlünk telhetőt, akkor sem jutottunk volna jobb eredményre, és hogyha még erőlködtünk is volna, nagy-nagy összevisszaság sült volna ki belőle.
Nézzünk a Dolgok Véghezvitelére egy másik példát: Füles születésnapját, melyet Micimackó és Malacka rendeztek.

Micimackó megtudta – minekutána Füles közölte vele –, hogy Fülesnek születésnapja van. Így hát Micimackó elhatározta, hogy megajándékozza valamivel. Hazatalpalt és születésnapi ajándékul kiválasztott egy csupor mézet. A dolgot Malackával is meghányta-vetette, aki úgy gondolta, hogy odaadja Fülesnek azt a léggömböt, amelyik megmaradt neki a múlt heti mulatságból. Mialatt Malacka hazaszaladt a léggömbért, Micimackó elindult Füleshez, hóna alatt a mézesüveggel.
Kis idő múlva azonban megéhezett.

Így hát letelepedett és levette a csupor fedelét. “Még jó, hogy ezt magammal hoztam – gondolta. – Sok mackót ismerek, akiben nem lett volna ennyi előrelátás, hogy efféle elemózsiát vigyen magával az útra.” – S már nyalogatta is a mézet, bedugva a fejét a csuporba.

– Lássuk csak – mondta elégedetten, mikor az utolsó csöppet is felnyalta –, hova is indultam? Ahá, Füleshez. – Fürgén felugrott.

Aztán egyszerre csak eszébe jutott a dolog. Hiszen utolsó cseppig megette Füles születésnapi ajándékát!

Mit lehet tenni, a dolog megtörtént. Szerencsére a csupor legalább megmaradt. És mivel amúgy is elhaladt a Százholdas Pagony előtt, benézett egy percre Bagolyhoz, és megkérte, írja rá, hogy “Boldog Születésnapot”. Elvégre, ha nincs is benne semmi, azért még nagyon helyes kis csupor.

Míg ezek történtek, Malacka megjárta a lakását, el is hozta a léggömböt, amit Fülesnek szánt. Magához szorította, nehogy a szél elfújja, és sebesen futott, hogy előbb érjen oda, mint Micimackó. Szerette volna úgy feltüntetni a dolgot, mintha neki jutott volna először eszébe Füles születésnapja.

S ahogy futott, lelki szemeivel előre gyönyörködött benne, hogy fog örülni Füles, még vigyorgott is hozzá a lelki szájával. Hát ahogyan fut, megbotlik egy buckában, és orra esik.

BANG!!!…???!!!

Igen, Malacka hasra esett Füles léggömbjével, amely most már nem is… jaj, istenem… sokkal inkább… talán mégis…

– Léggömböt? – kérdezte Füles. – Azt mondod, léggömböt? Azt a nagy buborékot gondolod, ami olyan színes, és fel szokták fújni?… Mulatság és öröm és vidulás… és ének és tánc, hipp-hopp, hejehuja… azt akarod mondani?

– Azt, de attól tartok, illetve… illetve igazán sajnálom, Füles… de ahogy futottam hozzád a léggömbbel, orromra puffantam, és…

– Ó, ó minő szerencsétlenség! Biztosan nagyon gyorsan futottál, Malacka. Remélem, nem ütötted meg magad…

– Én nem… de Füles, kérlek… a léggömb… az bizony szétpukkant.

Nagyon hosszú csend lett.

– Az én léggömböm? – mondta végre Füles.

Malacka csak bólintott szomorúan.

– Az én születésnapi léggömböm?

– Igen, Füles – mondta Malacka kicsit szipogva. – Itt van a kezemben, láthatod. Engedd meg, hogy izé… szü… születésnapod al… alkalmából a legme… legmelegebbem…

És átnyújtotta a nedves rongydarabot.

– Ez az? – kérdezte Füles meghökkenve.

Malacka bólintott.

– Az én ajándékom?

– Igen.

Ekkor befutott Micimackó.

– Egy kis ajándékot hoztam neked! – kiabált Micimackó izgatottan.

– Már megkaptam – mondta Füles.

Mackó átgázolt a folyón, egyenesen Füles felé tartott. Malacka leült oldalt, kezébe temette fejét, és szipogott.

– Nagyon praktikus csupor – mondta Micimackó. – Tessék, itt van. És az van ráírva: ”Sok hasonló boldog születésnapot kívánok, tisztelettel, Micimackó.” Ez mind rá van írva. És mindenfélét lehet tartani benne. Tessék!

Füles pedig felfedezte, hogy a léggömböt, amely most már Malackánál is kisebb, könnyedén ki-be lehet rakosgatni a Praktikus Csuporba, bármikor, amikor csak kedve szottyan rá, amit egy Valódi Fékezhetetlen Léggömbbel egész biztosan nem lehetne megcsinálni…

– Igazán örülök – mondta Mackó boldogan. – Mindjárt gondoltam, legjobb lesz, ha egy ilyen praktikus csuprot ajándékozok neked, amibe mindenfélét bele lehet tenni.

Malacka is fellélegzett.

– Látod, tőlem is kaptál valamit, amit ilyen szépen bele lehet tenni a Praktikus Csuporba.

De Füles már nem hallotta őket. Kivette meg betette a rongyot a csuporba, és ragyogott a boldogságtól.

És így minden megoldódott.
A Vu Vej, ha eléri legmagasabb szintjét, megfoghatatlan és gyakorlatilag észrevehetetlen, mert önkéntelen cselekvéssé válik. Csuang-ce szavaival élve a Vu Vej “úgy áramlik, mint a víz, úgy veri vissza a fényt, mint a tükör, és úgy válaszol, mint a visszhang”.

Akárcsak Micimackó.
– Akárcsak Micimackó – köhintek, hogy meghallja.
– Mm… micsoda? – riad fel álmából Micimackó, kipottyanva a székből. – Mi az az akárcsak?
– Mi az, ami áramlik, mint a víz, visszaveri a fényt, mint a tükör, és úgy válaszol, mint a visszhang?
– Ó, már megint egy találós kérdés! Mi mindent kell még kitalálnom?
– Azt nem tudom. No, lássuk, mi lehet az?
– Mi lehet? – mormogja: – Áramlik, mint a víz…

Ha a Vu Vej-t alkalmazzuk, akkor a körülményekhez igazodunk, és az intuíciónkra hallgatunk. “Ez az idő most nem alkalmas arra, hogy megtegyem. Jobb lesz, ha másképp csinálom.” Csak ennyi. És ha így teszünk, az emberek majd azt mondják, hogy ezt a Hatodik Érzékünk súgta, vagy efféle. Valójában ez a Körülmények Iránti Fogékonyság. És ez a természetes. Csak akkor különös, ha nem hallgatunk rá.
Ebben az egész Körülmények Iránti Fogékonyságban az a legkényelmesebb, hogy nem kell nehéz döntéseket hoznunk. Szépen hagyhatjuk, hadd menjen minden magától.
Példának okáért a Micimackó kuckójá-ban Micimackó egy szép napon ott őgyelgett a háza körül, és azon töprengett, kihez is menjen látogatóba. Elmehetne Füleshez, akit tegnap óta nem látott, vagy Bagolyhoz, akit tegnapelőtt látott utoljára, vagy Kangához, Zsebibabához és Tigrishez, akiket szintúgy igencsak régen látott.
És hogyan döntött? Hát leült egy kőre a patak közepén és énekelni kezdett.
Azután felcihelődött és újból nekiindult, miközben arra gondolt, hogy meglátogatja Nyuszit, amikor egyszer csak a saját ajtaja előtt találta magát. Így hát bement, magához vett egy kis elemózsiát, majd elment, hogy meglátogassa Malackát.
Ilyenformán történik, ha az ember a Micimackó Módszert alkalmazza. Semmi az egész. Se riadalom, se bonyodalom. Tehát…

– Folyó? – kérdi Micimackó.
– Mi?
– Hát a megfejtés. A folyó áramlik, mint a víz, visszaveri a fényt, mint a tükör…
– Csakhogy nem válaszol, mint a visszhang.
– Dehogynem.
– Meleg, meleg… De legalábbis langyos.
– Adj még egy kis időt – kéri Micimackó.

A Vu Vej-féle magatartást a konfliktusmegoldások terén a gyakorlatban leginkább a taoista harcművészet, a T’ai Csi Csüan érzékelteti. Ez azon alapszik, hogy kifárasztja az ellenséget, eltéríti, hogy gyengítse erőit, míg ő maga megőrzi nyugalmát, és védőállásba helyezkedik. Az erőszakra nem erőszakkal felel, hanem meghódolással kerekedik felül.

– Áramlik, mint a víz, visszaveri a fényt, mint a tükör… – jár fel-alá Micimackó.
– Túl sokat töröd a fejed, Micimackó – mondom. – Segítek egy kicsit.
– Az jó lesz. Kezdek összezavarodni.
– Akkor figyelj: hogy megfejtsd a Rejtvényt, hagyd, hogy agyad szabadon áramoljék, és visszatükrözze, amit lát. Ezután majd válaszol neked. Érted?
– Nem.
– Na jó…
– Lássuk csak – mormogja Micimackó –, áramlik, mint a víz…

A Vu Vej alapelve, amelyen a T’ai Csi Csüan is nyugszik, érthetőbb lesz, ha magunk elé képzelünk egy vízen lebegő parafadugót, amelyet megdobunk egy kaviccsal. Minél erősebben találjuk el, annál nagyobbat rugózik. Minél nagyobbat rugózik, annál nagyobbat ugrik. A dugónak sikerül minden energiaráfordítás nélkül teljesen kikészíteni bennünket. Tehát a Vu Vej inkább úgy győzi le az erőszakot, hogy semlegesíti annak erejét, mintsem hogy fokozza a konfliktust. Olyan ez, mintha a tüzet tűzzel oltanánk, pedig a Vu Vej ismeretében tudjuk, hogy a tüzet vízzel kell oltani.

– Tudom már! – kiáltja Micimackó. – Dugó!
– Mi van vele?
– Ha kihúzzák a palackból, felel, mint a visszhang – közli diadalmasan.
– De nem áramlik, mint a víz, és nem olyan, mint a tükör.
– Ó, hát tényleg nem.
– Mégis jobb lesz, ha megmondom. A Micimackó Módszer.
– Tessék?
– Ez a megfejtés.
– Ó – mondja Micimackó. – Nem a legjobb Rejtvény – teszi hozzá.
– Jó, akkor most te mondj egyet.
– Nagyszerű! Mi az, ami egyszerre fekete és fehér és piros?
– Jaj, ne. Ezt ne.
– Miért, ismered? – lepődik meg Micimackó.
– Persze. Ezeréves. Mindenki ismeri: képes újság.
– Nem az – mondja Micimackó.
– Egy pirulós zebra?
– Nem.
– Akkor talán…
– Feladod? – reménykedik Micimackó.
– No, jó, szabad a gazda. Mi az, ami egyszerre fekete és fehér és piros?
– Lesült pingvin.
– Micimackó, ez hülyeség.
– Még mindig jobb annál, mint amit te mondtál.
– Jó, akkor mást mondok. Épp ellenkezője a Micimackó Módszernek. Mi az, ami egész nap rohangászik, anélkül, hogy odaérne valahová?
– Nyuszi?
– Hát, lényegében…
– Ó, tudom már! Ez egy…
De ezt hagyjuk a következő fejezetre.

Benjamin Hoff