Hallgasson a szívére…

Befejezte a borotválkozást és a tükörben nézte még az arcát egy percig.
Lehet, hogy nem is kinn, hanem itt bennem van ez a szépség?
Nem a külső káoszban, hanem itt rajtam, de nem a felszínen, hanem a bőr, a szemek, a ráncok, az egész álarc mögött? Behunyta a szemét.
Vajon milyen lehet? Ha megszabadítjuk ezt az arcot a pókerarctól, a homlokráncolós csábítás szerepjátékától, a lendületes kreatív igazgató kliséitől? Vajon milyen: egy szégyenkező kamasz? Mosolygós kisfiú, akinek tekintetében egy árnyalatnyi bánat lappang?

shaving.

Apja miatt, aki egy förtelmes puhány papucs, anyja miatt, aki egy törpe zsarnok, kisfiam, ne butáskodj, okos fiú ilyet nem mond! Hogy képzeled? Lehet, hogy nem is valamiféle szépséget kell keresnie. Lehet, hogy olyasvalamit, ami elsőre korántsem szép. A tönkretett szépséget, mint a kereskedő történetében, a sejkről, aki szerette a szépséget és útjai során nem mulasztott el bevásárolni a híres bazárok kereskedőinél és a dicsőséges udvari műhelyek mestereinél.

Egyszer egy ősrégi, több száz éves szőnyeget kínáltak neki. Nem volt túl nagy darab, szörnyen kopott, helyenként javított. Látszott rajta, hogy víz áztatta, nap aszalta, színei azonban így is átizzottak a régmúltból: vörös, indigó, égszínkék és arany. Mintázata nagyrészt inkább már csak sejthető volt, mint kivehető. A selyemkontúrok rég tönkrementek. Szép összeget kért érte a kereskedő és ő lealkudta – majd fél délutánt töltöttek így, teázva, beszélgetve, vissza-visszaugorva, mintegy mellékesen, kicsinyességüket palástolva, együttlétük voltaképpeni tárgyához, a szőnyeghez.

Lealkudta egy már-már megfelelő összegre, de végül mégsem egyeztek meg. Miért? Mert felülkerekedett benne a tökéletesség iránti vágy. Amit vesz, legyen hibátlan, makulátlan, ne terhelje ennyi hiba, ennyi múlt.
Úgyhogy otthagyta a szőnyeget, és csak jó idő elteltével jött rá, hogy minden bazárban, műhelyben azóta is csakis ezt keresi, reménytelenül. Azt a kereskedőt többé nem találta meg, annyit derített ki, hogy hamarosan eladta a szőnyeget. Élete végéig kereshette, de nem találta meg, talán mert ahhoz túl nagy a világ. Nehogy maga is így járjon!

A szépség, ami megérinti, ami magának szól, a sok okoskodással elhibázható. Hallgasson a szívére.
Különben megbánhatja, néz görbén fölfele a szemüvege fölött az apró barna emberke, lehet, hogy rám akar tukmálni valamit?

Erémi Zoltán

Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Hozzászólások

1 Hozzászólás - “Hallgasson a szívére…”
  1. Edit szerint:

    Nehogy-így járj!

Szólj hozzá: