Vegyünk a kezünkbe egy kavicsot, s dobjuk bele egy nyugodt tó közepébe. Mit fogunk tapasztalni? A nyugodt víztükör felszíne vadul fodrozódni kezd. Ugye ismerős ez a kép?

Na pont így van ez az érzelmeinkkel is. Amikor nyugodtak vagyunk, nincs bennünk feszült energiarezgés, és jól kezeljük a dolgokat. De amint teret engedünk valamelyik megnyilvánuló érzelmünknek, azonnal elindul bennünk, az „ereszd el a hajam”!

Szinte az összes problémánk, amivel naponta szembekerülünk, az a kezeletlen és felesleges érzelmi kitöréseink maradványa. Ha nincs valami „feszkó” az életünkben, akkor már rosszul kezdjük érezni magunkat, mert olyan nehéz elviselni azt a már- már semmilyenek tűnő nyugalmi érzést.

Ezért gyorsan elkezdünk valamit gyártani magunknak. Az nem lehet, hogy minden rendben legyen! Az nem lehet, hogy azt érzem nincs semmi problémám! Ez biztos nem normális dolog! Valami kell. Valamit érezni kell!

Mivel a negatív érzés elég erős impulzív és megszokás után, egész jól tudunk vele élni is, ezért szinte már hiányozni kezd nekünk. A nyugalomban az ember elkezd unatkozni. Az érzés amit észlel, unalmas. Ezért felmerül benne a vágy, hogy most már valami mást szeretne érezni. Ami tüzesebb. Ami lobbanékonyabb. Ami azt az illúziót kelti benne, hogy most aztán igazából érez valamit!

De mivel ez az egész dolog csak az illúziónk képlékeny tüneménye, ebben sem fogjuk sokáig jól érezni magunkat. Mert így megint csak szenvedünk. Szenvedésünk oly sok dologra fogható. Sosem gondolkozunk el azon vajon miért is szenvedek? Ki az, aki megengedi magának ezt a szenvedést? Mit akar elérni vele?

És a legfontosabb kérdés pedig, hogy ha nem jó így nekem, akkor vajon miért is teszem ezt magammal? Miért nem jó nekem az a nyugodt víztükör? Miért dobálom bele folyamatosan azokat a kavicsokat?

Különbségek. Érzelmek. Jó, rossz. Negatív, pozitív. Minden csak megélés kérdése. Milyennek élem meg a világot. Mi vagyok én benne? És ki akarok lenni én a világban, a világomban? A nyugalmat akarom vagy azt a kis feszült érzést? Ugye mindenkinek megvan rá a saját válasza!

Igazából éljünk meg mindent. Ne fojtsuk semmit magukba. Mert az érzelmeket csakis így tudjuk majd egy idő után kezelni. Csak legyünk tudatában annak, amit megélünk. Legyünk éberek benne. Mert az éberség biztosít bennünket abban, hogy bármikor van választási lehetőségünk a befejezésre. Bármilyen érzelmet élünk is meg éppen. Legyünk a jelenben. Az itt és a most -ban! Így felfedezzük azt, hogy azok az érzelmek nem is olyan kezeletlenek és kuszák, mint amilyennek eddig látszottak! És tudatosodik bennünk, hogy a változás belül, önmagunkban megy végbe!

-VR-