Aki szeretetre vágyik, ismerőst keres

merengés.

„Hogy ki az? Rejtély. De ha vele vagyok, nem érzem magam egyedül.”

Miért olyan sok az idegen? És miért olyan kevés az ismerős? Én vagyok az oka? Vagy ilyen világban élünk?
Azt hiszem, mindkettő igaz. Én azt tapasztaltam, hogy minél tágabb a lelkem és minél szabadabb, annál több az ismerősöm is. A saját páncélomtól kellene megszabadulnom először, ha igazi barátokra vágyom. Néha, ha önző énem szorult helyzetbe kerül, egy kórházban például, lehet, hogy betegtársaim között is barátokat, sorstársakat találok.

Az, hogy kivel nem érzem magam egyedül, nem rokonság kérdése. Lehet a másik az élettársam, az apám vagy éppenséggel a gyerekem is. Szeretem. De mégis… ha egyedül érzem magam mellette, valami hiányzik, mégis. Az, hogy ismerős. Azt hiszem, ez a valódi, szavakkal megfejthetetlen, igazi szeretet jele. Összetéveszthetetlen lelkiállapot – mindenki ismeri.

Az, hogy ez ennyire hiányzik, vagy ilyen ritka, azt jelenti, hogy önző világban élek, s az én lelkületemet is ez a világ formálta ilyen szeretetképtelenné. Egy egészséges világban minden ember a testvérem.

Müller Péter

Kép: Chris_Lamprianidis.deviantart.com

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: