Amit a székrekedésről tudni kell
Ki ne élte volna már át azt a bizonyos „nagygond” problémát, amikor az a „dolog” aminek ki kell jönnie, mégsem akar olyan egyszerűen távozni belőlünk?
A székrekedés napjainkban sajnos igen elterjedt. Bizony sajnos sok ember életét nehezíti meg ez az akár mindennapossá válható probléma.
Mi tekinthető székrekedésnek?
Székrekedésről akkor beszélhetünk, ha a székürítések száma heti háromnál kevesebb vagy két székürítés között 48 óránál hosszabb idő telik el, a széklet a normálisnál sokkal keményebb, egyszerre viszonylag kis mennyiségű, az ürülés lassú és nehezen, csak erőlködés árán megy, és az után is megmarad a teltségérzet. Sokkal nagyobb gondot okoz, és akkor érdemel figyelmet, ha tartós vagy visszatérően jelentkezik.
Idős korban sokkal, csaknem kétszer gyakoribb. Nyugat-Európában a hatvan év fölötti lakosság 30 százaléka érintett, s a szenvedők száma egyre nő. Az idős szervezet nem képes ellensúlyozni a hosszú ideje folytatott helytelen életmód következményeit.
Bár általános a naponkénti székürítés, az ettől eltérő, de rendszeres ritmus is elfogadható, ha a széklet állaga normális és az ürítés nem jár kellemetlenséggel, erőlködéssel.
A székrekedés általában nem veszélyes, az étrend módosítása és a rendszeres testmozgás megoldhatja a panaszokat. Viszont egyéb bélbántalmakkal társulva más, nem mindig jóindulatú bélrendszeri elváltozások, súlyos állapotok előfutára is lehet. A nők körében gyakoribb, talán azért is, mert általában kevesebb folyadékot fogyasztanak, és átmenetileg a várandósság is hajlamosítja rá őket.
Mit tehetünk ha úgy érezzük egy kis otthoni segítséggel megoldhatjuk ezen problémánkat?
Elsősorban a helyes táplálkozás és a megfelelő testmozgás bevezetése a kulcs. Ugyanakkor meg kell próbálnunk elkerülni a stressz okozta élet-helyzeteket.
Étrendünkbe vezessük be a bélmozgást elősegítő ételeket, ami lehet ; fekete kenyér, sok nyers zöldség és gyümölcs, aszalt gyümölcs, rostos kenyerek, müzlik, hajdina , árpa, zab; kötőszövetekben gazdag húsok; savanyított ételek, sózott hering, füstölt húsfélék, alkoholmentes italok (ásványvíz, gyümölcslevek), sör, édes ételek, savas ételek; savanyított tejtermékek: aludttej, joghurt, kefir, fehér szőlő és elkerülni a bélmozgást gátlókat; tannint tartalmazó termékek: szárított fekete áfonya, erős fekete tea, kakaó, vörösbor, fehér kenyér, “tapadós” ételek (finomra őrölt, ill. hántolt gabonafélék, különösen a búzadara és a rizs, felfújtak stb.)
Jótékony hatású ötletek:
Talán mindenki hallott már róla, hogy a szilva olyan szerves savakat tartalmaz, amelyek elősegítik a bélmozgásokat, ugyanakkor nem tartalmaz túl sok cellulózt. A szorulásos betegeknek minden formában javasolható a szilva fogyasztása, gyümölcsléként és gyümölcsvelőként (lekvárként) is. Segítséget nyújthat éjszakára beáztatott aszalt szilva és leve reggelente elfogyasztva. Köztudottan jó hatású a szilvalekvár, szilvalé, szilvabefőtt is. Sok embernél kedvező hatású a savanyú káposzta leve és a kovászos uborka leve is. Éhgyomorra fogyasztott hideg víz, ásványvíz is jótékony lehet.
Szorulás esetén jó eredményeket lehet elérni korpa fogyasztásával is. A korpát nem bontja le a gyomornedv, nem szolgáltat jelentős mennyiségű energiát, ugyanakkor jelentősen növeli a belek mozgásait. Minél gyakoribb gyümölcsfogyasztás, lehetőleg naponta többször is. Kiemelkedően magas a körte, a szilva és az apró-magvas gyümölcsök (málna, ribizli) rosttartalma, de a többi is kiválóan alkalmas.
Minél többszöri zöldség és főzelék-fogyasztás. Az átlagosnál magasabb rosttartalmú a kukorica, a zöldborsó, a petrezselyemgyökér illetve a zeller, de a többi fajtáé is jelentős.
A száraz hüvelyesek rosttartalma igen magas, de puffasztó hatásuk miatt kellemetlen panaszokat okozhatnak, így ezek fogyasztási javallata egyénfüggő.
Sokat segíthet a szervezet rendszerességre szoktatásában a naponta azonos időpontban megkísérelt székelés is.
Jó tudni:
Igen makacs esetekben a beöntés, és a gyógyszeres kezelés is alkalmazható. Hosszútávon a hashajtók szedése azonban hozzászokást eredményez, ezért csak végső, vagy ideiglenes megoldásként célszerű élni velük. Léteznek viszont enyhe hashajtó-hatású gyógyvizek, melyek kúraszerű fogyasztása nem okoz hozzászokást, és hasonlóan kedvező eredményt hozhatnak.
Idegen helyeken…
Gyakori például, hogy utazáskor, idegen helyen megváltozik a bélműködés és van aki képtelen a dolgát elvégezni. Ez ideig-óráig nem kóros, és bizonyos lelki tényezőkkel magyarázható. De ha több napig vagyunk otthonunktól távol, és ismerjük testünk reakcióját, utazásunk előtt mindenképpen készüljünk fel megfelelően.
Fontos dolog:
Orvoshoz kell azonban fordulni, ha a kívánt hatást nem tudjuk elérni, és a panaszok egy hétig elhúzódnak, vagy hasi fájdalom, testsúlycsökkenés, véres széklet, gyengeség, láz, hányás is jelentkezik. Heveny székrekedést okozhat a bélelzáródás vagy más súlyos betegség, soha nem fölösleges tehát az orvos felkeresése.
Kép: laurencecc.deviantart.com, disorder.deviantart.com
