Az emberi fül a hallás és az egyensúlyozás érzékszerve. A külső-, a közép- és a belső fülre különíthető el.

A külső fül

A külső fül részeit – a fülkagylót, külső hallójáratot – a dobhártya választja el a középfültől (dobüreg).
A fülkagyló többszörösen görbült, jellegzetes redőket alkotó porcból és az azt borító bőrből áll. Feladata a hanghullámok összegyűjtése és a hallójáratba irányítása. Az emlősállatok, például a kutya, a fülkagylót jól fejlett fülmozgató izmokkal a hang irányába képesek forgatni. Embernél ezek az izmok csökevényesek, így az emberi fülnek az irányhallásban csak minimális szerepe van.

A hallójárat a fülkagyló közvetlen folytatása, külső, porcos váz alkotta részből és belső, csontos szakaszból áll. A csontos hallójárat a koponyaalap sziklacsontjába hatol be, a hallójárat a hanghullámokat a dobhártya felé továbbítja. A dobhártya a középfület határolja el a külső hallójárattól.
A hallójáratban szőrszálak és barna, kenőcsös váladékot, a fülzsírt termelő speciális faggyúmirigyek vannak. A fülzsír néha túl sok, és főleg idősebb korban sűrű, hallójáratunkat eldugítja.

Hallójáratunknak öntisztulása van. Fültisztító eszközökkel a zsírt mélyre tolhatjuk, egész a dobhártyáig, és innen már csak a szakember tudja eltávolítani. Minél többet piszkáljuk, annál több zsír termelődik.

A közép fül

A közép fül a dobhártyától befelé a koponyaalap csontjában elhelyezkedő dobüregből és az azzal közlekedő csecsnyúlványi szivacsos sejtekből áll, mely az orrgaratunkkal a fülkürtön át levegőzik. A dobhártya tölcsérszerűen behúzódott lemez, a külső hallójárat felől bőr, a dobüreg felől nyálkahártya borítja. Olyan, mint a hangszóró membránja. Normál esetben ezüstszürke, fénylő és légmentes falat képez a külső és a középfül között, ezért nem baj, ha fürdőzéskor a víz akár idáig hatol.

A dobhártyától befelé a sziklacsontban található a kb. 1 köbcentiméternyi dobüreg. A dobüregben a három, egymással ízülettel kapcsolódó parányi hallócsont foglal helyet. Ezek kívülről befelé a kalapács (malleus), az üllő (incus) és a kengyel (stapes).
A kalapács “nyele” a dobhártyába ágyazott”,feje” a következő csontocska, az üllő testével ízülettel kapcsolódik. Az üllő nyúlványa a kengyel fejecskéjével ízesül. A kengyel talpa a dobüreg dobhártyával átellenes, belső falán lévő ovális ablakban, rugalmas hártyával rögzítve helyezkedik el. A kengyel az ovális ablakban rugalmasan rezeghet.

A hanginger (a levegőben hullám formájában tovaterjedő rezgés 20 és 20 ezer Hz között) a hallójáraton áthaladva a dobhártyának ütközik. A dobhártya rezgésbe jön, a rezgés átadódik a kalapácsnak, az üllőnek és végül a kengyelnek. De nemcsak egyszerű átadás, hanem mechanikus hangerősítés is történik. A rendszer segítségével 30 decibellel felerősített hang érkezik a belső fülbe. A kengyel talpa az ovális ablakon át továbbítja a rezgéseket a belső fül folyadékterének. A dobüreg belső falán még egy nyílás, a kerek ablak van, melyen az összenyomhatatlan felsőfül-folyadék visszarúg. Természetesen ez is rugalmas lemezzel zárt.

A dobüreget nyálkahártya béleli és ez nyálkát termel. Normális esetben a dobüregben levegő van. Mivel a dobüreg a fülkürtön (Eustach-kürt) a garat felső részével, az orrgarattal közlekedik, a külvilág felé szellőzése van. Ez rendkívül fontos a hallás működésében és betegségek kialakulásában. A kürtőn át folyamatosan kiegyenlítődik a dobűri és a külső légnyomás.

Ha a külső légnyomás a dobhártyát befeszíti a dobüregbe (behúzódott dobhártya), a hallócsont-láncolat szabad mozgása akadályozott. Jó fülkürt-működésnél minden nyelésnél megnyílik a csatorna, kiegyenlítődik a nyomás. Ha nem történik meg, úgy érezzük, eldugult a fülünk.

Mindenki észleli ezt hegyről lefelé menetben és repülőgép leszállásakor. Ha nyelünk vagy orrunkat befogva a levegőt a fejünkbe préseljük, fülünk pattan és újra kidugul.

A belső fül

A belső fülben (labirintus) található a hallás és egyensúlyozás érzéksejt-rendszere. A belső fül a sziklacsont mélyén, a csontos labirintusban helyezkedik el.

A csontos labirintus egy előcsarnokból és az abból kiinduló csontos csigából (hallószerv), valamint három félkörös ívjáratból, a tömlőcskéből és zsákocskából (egyensúlyozó szerv) áll.

A csontos labirintust folyadék tölti ki, mely az agyvízzel van kapcsolatban. A csontos csigát középen egy háromszög alakú tér, a hártyás csiga teljes hosszában két csatornára osztja. Az alsó és felső folyadéktér a csiga csúcsában egymással közlekedik. A kis hallócsontocskánk, a kengyel, a hang hatására rezeg. Talpa úgy helyezkedik el az ovális belső fül-ablakban, hogy meglöki a csiga felső folyadékterét. A hangrezgés folyadékrezgéssé válva végigszalad a csiga csúcsáig. Ott megfordul, visszafelé szalad, közben megrezegteti a hártyás csigát. Végül a folyadékrezgés visszarúg az alsó csatorna kezdőpontján lévő kerek ablak membránján.

Az alaphártyán helyezkednek el a szőrsejtek. Nevükhöz híven tetejükből szőrszerű képződmény áll ki. A szőrsejtek felé még egy fedőlemez húzódik. Ez a most leírt terület, a Corti-szerv, a hallás érzékszerve, ahol a mechanikus rezgés idegingerületté válik.

A hanghullám rezgésbe hozza a csiga felső folyadékterét, melyben végigszalad a hullám, a csúcsban megfordul, visszaszalad az alsó téren a kerek ablakig. Rezgésbe jön az alaphártya. Az abban lévő különböző hosszúságú húrok miatt ott lesz a legnagyobb kitérés, ahol a hangmagasságnak megfelelő hosszúságú húr van. Magas hangoknál a csiga alapján, mély hangoknál a csúcs felé. Ahol nagy amplitúdójú kitérés van, ott a szőrsejtek kapcsolatba lépnek a felettük lévő fedőlemezzel, és a szőrsejtekben létrejött elektrofiziológai változás elindul a hallóidegen. Minél erősebb a hang, annál nagyobb lesz a kitérés, és annál nagyobb számú elektromos jel keletkezik.

A csiga tehát képes a hang analízisére. Meg tudja különböztetni a hang magasságát és erősségét. A jelek a hallóidegen, a bonyolult hallóidegpályán az agykéreg halántéklebenyéhez jutnak, és itt keletkezik a hangérzet.

A belső fül másik része az egyensúlyozás érzékszerve. Ennek részei a csontos előcsarnokban lévő tömlőcske és zsákocska, valamint a tér három, egymásra merőleges síkjában elhelyezkedő ívjáratok. Mindezeket folyadék tölti ki. A tömlőcske és zsákocska szintén szőrsejtekkel rendelkezik.

A szőrsejteket kocsonyás burok fedi, ebben apró mészkristályok vannak, amelyek a vízszintes és függőleges sebesség változást érzékelik. A kocsonyás burok a gyorsulásra, illetve lassulásra elhajlik, és a szőrsejtek ingerületbe jönnek.

A tér különböző síkjában lévő három ívjárat egy-egy kiszélesedésében hasonló kocsonyás burkolatú szőrsejtek vannak. Ezek a test valamely síkjában történő forgó elmozdulásra lépnek ingerületbe. Képzeljük el ahogy az íves csatornákban folyadék mozoghat. Ha forogni kezdünk, vagy a forgást abbahagyjuk, a folyadék elfordul a csatornafalhoz képest, a szőrsejtek ezt tudják érzékelni.

A fül és a hallás

Az egészséges emberi fül 400 000 hangot képes megkülönböztetni. A legtöbb ember számára a jó hallás fontossága csak akkor tudatosodik, ha hallóképessége már lényegesen megromlott. A hallás a legközvetlenebb összeköttetés a külvilággal; ez az ember és környezete közti legfőbb kapocs. Ha nem kielégítő a hallásunk, sajnos a környezettel csak korlátozott kommunikációra vagyunk képesek.

Ahhoz, hogy hangot halljunk, három dologra van szükségünk: A fület elérő összes akusztikai jel a levegő mozgását jelenti. A hanghullámokat a levegő továbbítja. A fülkagyló felépítése olyan, hogy a hanghullámokat optimálisan fogja fel és továbbítja a hallójáraton keresztül a középfülbe.

Ha a hangvezetés fülkagylótól az agyig terjedő útjában valamely akadály lép fel, korlátozottá válik a hallóképességünk. Amennyiben a szőrsejtek egyáltalán nem rezegnek, a részecskék hiába jutnak el csigába, onnan nem továbbítódnak az agyba. A szőrsejtek nem rezgése lehet az egyik oka a siketség kialakulásának. A fülcsengés a hallóideg károsodásának következménye. Hatása: állandó csengő, vagy fütyülő hang a fülben, melyet nem igazi hanghullámok keltenek.

Adatok a fülről:

A külső hallójárat kb. 2 cm hosszú cső. A középfül mintegy hússzorosára erősíti fel a hangokat.

Az emberi fül 16-20 ezer Hz rezgésszámú hangokat érzékel. Idősebb korban a magasabb hangokat már nem érzékeljük, fülünk érzékenységének felső határa 15 ezerre csökken.

Ha saját hangunkat magnófelvételről halljuk, szinte mindig meglepődünk furcsa hangzásán. Beszéd- és énekhangunkat ugyanis nem a középfül hallócsontocskái, hanem koponyacsontjaink vezetik a belső fülbe.

A hangerősséget decibelben (dB) mérik. A suttogás hangerőssége 40 dB, míg egy zajos utcáé 80 dB.
A 140 dB-nél erősebb hangok már fájdalomérzetet alakítanak ki.

Az emberi fül számára biztonságos hangerősség tartománya 30 és 80 decibel között van. A 85 és 110 közötti érték már veszélyes, a 120 decibelnél erősebb hang pedig olyan ártalmas, hogy maradandó halláskárosodáshoz, hallásvesztéshez vezethet.

Fül akupunktúra: A kínai orvoslás az akupunktúrás meridiánok és a fül összefüggését már 2000 éve ismeri.
E tudomány szerint a vezetékek a fülkagylóban egyesülnek. A fülkagyló és a belső szervek között igen szoros kapcsolat van.

A szervezet több ún. mikrorendszerrel rendelkezik.
A fülakupunktúra a fülön történő gyógykezelést jelenti.
Az akupunktúra egyik ága. A test valamennyi része, szerve kivetül az aurikulába, és teljesen kitölti azt. Szerveink zónáinak elhelyezkedése a fülkagylón nem véletlenszerű, hanem az anyaméhben fejjel lefelé elhelyezkedő magzatnak felel meg. Tehát bárhol is ingereljük a fülkagylót, minden esetben valamely testrészre vagy szervre hatunk.

A fül pontjai jól használhatók mozgásszervi megbetegedésekre, szervi működési zavarokra, méregtelenítésre, a dohányzásról való leszoktatásra, vagy testsúlycsökkentésre és pszichés betegségekre is.
Jó eredményeket értek el vele a tüdő, vese, hormonális zavarok, valamint migrén és az allergia megszüntetésében.

A diagnosztizált, kezelendőnek ítélt pontok ingerlése történhet akupunktúrás tűkkel, mechanikai nyomással, hővel, lézerfénnyel, mágnessel, elektromos árammal, pici mágnesgolyócskákkal vagy gyógynövénymagvak felhelyezésével. Itt az ugyancsak Kínából származó módszernél a Semen Vaccariare apró magját helyezik a kezelni kívánt pontra, és egy kis darab ragtapasszal rögzítik. A mag időnkénti nyomogatásával a hatás tovább fokozható. Az ily módon végzett fülakupunktúra hatékonysága vetekszik a tűszúrásos kezeléssel.