Ha tudatosan belegondolunk abba, hogy, igazából nem tudhatjuk, hogy mennyi idő is áll a rendelkezésünkre,
mégis úgy teszünk, és néha úgy viselkedünk az életünk során, mintha földi létünk az idők végezetéig tartana.

Vajon annak tudatában, hogy az időnk véges, mégis miért nem cselekszünk sürgetően olyan dolgokat, hogy majd a halálunk pillanatában már csak a nyugalom és béke átható érzete maradjon bennünk?

Ha már tudod, hogy az időd csak egyre fogy, akkor hogy cselekednél?
Elkezdenéd az életed tudatosabban élni? Megpróbálnál jobb ember lenni?
Igyekezeted csak a jó dolgokra összpontosulna?

Igazából, ha csak apró kicsi változtatásokat viszel a mindennapjaidba, máris másképp éled az életed.
Valami belül megváltozik.

Már nem tulajdonítunk olyan nagy jelentőséget, ha valaki a személyünket sérti meg.
Már nem lesz olyan fontos, hogy mit is gondolnak rólunk az emberek.
Már nem lesz fontos, hogy a külsőségeink alapján ítélnek meg bennünket.

Kezdjük felismerni az életben az igazi értéket.

Talán elgondolkozhatnánk, és számot vethetnénk azzal, hogy hol tartunk a lelki nyugalmunkban.
Talán megnézhetnénk, hogy hány embertől nem kértünk még bocsánatot akár a legapróbb kis dolog miatt.
Talán igyekeznénk a számunkra fontos embereknek elmondani, hogy mennyire is szeretjük őket.
Talán több időt töltenénk együtt a szeretteinkkel.

Talán végre elkezdenénk szeretni magunkat. Talán többet fordulnánk befelé és lennénk önmagunkkal.
Talán többet ülnénk a szabad ég alatt a csillagokat bámulva. Talán többet is mosolyognánk.

Talán szebbnek tűnne, ugyanez a világ a szemünkben. Talán tényleg megváltozna bennünk a világ.

Lehet, hogy a hétköznapjaink nem változnának meg radikálisan, de mégis más minőségben élnénk a mindennapokat.

Mégis mire vesztegetjük hát az időnket? Miért várnánk bármire is?

VR