Megtanulni az elfogadást. Minden dolgot annak ami.
Nem tenni hozzá, és nem venni el belőle.
Nem színezni ki, mint egy szép üres kifestőt. Ugye nem is olyan egyszerű feladat ez?
De szerencsére mindenkinek van erre egy nagyszerűnek mondható tanítómestere!
Igen. Az élet, maga.

Ha nem tudod elfogadni, ha nem tudod befogadni, akkor majd ő megtaníttatja ezt veled!
Minden, amiről azt hiszed, hogy ott van és adott, akár egy pillanat alatt romba tudja dönteni.
Minden, amiről azt hiszed, hogy olyan amilyennek látod, és közben mégsem, arról leveszi azt a bizonyos leplet.

Az élet dobálja feléd az arra utaló jeleket, hogy ébredj már fel végre!
És addig teszi mindezt, ameddig fel nem nyílik a szemed.
Felnyitja, hogy most már ne fátyolosan láss, hanem tisztán azt, amit ad eléd.
Nincs benne már saját képzet, nincs benne már elvárás.
Csak a csupasz és nyers mivolta.

Csak vedd már végre észre! Figyeld a jelenségeket! Figyeld az embereket!
Figyeld a viselkedésüket! Halld meg, amit mondanak neked!
És azt is halld, hogy mit és hogyan mondanak és legfőképpen mikor és milyen helyzetben!
Figyeld meg a cselekedeteiket, egyszerűen csak úgy figyeld őket!

Még ha néha fájdalmas is a felismerés, tudnunk kell elengedni.
Mert minden elfogadással egyben el is engedünk.
A képzetet, az érzelmeket, a ragaszkodásunkat.
És minden elengedéssel valami újat kapunk.

Elfogadni a dolgokat. Nem ragaszkodni semmihez. És mindent úgy látni, ahogyan az van.
Így biztosak lehetünk benne, hogy nem érhet bennünket egy újabb megélt csalódás.
Mert minden úgy van jól, ahogy van!

-VR-