Muse – Feeling Good

Egy dal, egy újabb érzés, egy újabb lehetőség bármire…
Mert ha megéljük a pillanatot annak ami, és ha hagyjuk jönni menni őket, akár még jó is lehet.

A devoni Muse, amely már korábban is túlteljesítette a friss, önmagát megújító rockzenére vágyók elvárásait 2010-ben olyan kritikákkal büszkélkedhetett, mint a New Musical Expresstől származó “az évezred legfontosabb hangjainak gyűjteménye”, vagy hogy “a Muse nélkül nem értelmezhető a brit kortárs zene” (Uncut), és amit a legbefolyásosabb popkultúra magazin, a Q állít : “a Muse a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozik”.

A csapat 1994-ben alakult iskolai haverokból Teignmouthban, Devon megyében. A tagok különböző iskolai zenekarokban játszottak a 90-es évek elején, amíg néhány közös buli után összeálltak és kialakult a mai napig változatlan felállás.
Energikus és extravagáns élő fellépéseik által váltak ismertté, valamint egyedi zenei stílusukról, amelyben ötvözik a progresszív és az alternatív rockot a heavy metállal, a klasszikus zenével és az elektronikus hangzással.

2012. november 20-án a magyar közönség a két évvel ezelőtti kirobbanó sikerű Sziget fellépés után végre újra önálló koncerttel láthatja a bandát a BudapestAréna színpadán.

Muse.

Dalszöveg:

“Feeling Good”
Birds flying high you know how I feel
Sun in the sky you know how I feel
Breeze driftin’ on by you know how I feel
It’s a new dawn
It’s a new day
It’s a new life
For me
And I’m feeling good
Fish in the sea you know how I feel
River running free you know how I feel
blossom in the trees you know how I feel
It’s a new dawn
It’s a new day
It’s a new life
For me
And I’m feeling good
Dragonfly out in the sun you know what I mean, don’t you know
Butterflies all havin’ fun you know what I mean
Sleep in peace when day is done
And this old world is a new world
And a bold world
For me
Stars when you shine you know how I feel
Scent of the pine you know how I feel
Oh freedom is mine
And you know how I feel
It’s a new dawn
It’s a new day
It’s a new life
For me
And I’m feeling good

Muse albumai.

Zene: Muse

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: