Paulo Coelho:
Mindig ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel.
Mindig alázatra van szükségünk, hogy elfogadjuk, hogy a szívünk érti, miért vagyunk itt.
Igen, nehéz beszélgetni a szívünkkel, de kell-e egyáltalán?
Elég, ha bízunk, követjük a jeleket, éljük a Személyes Történetünket,
és előbb vagy utóbb rájövünk, hogy részei vagyunk valaminek, még ha nem is fogjuk fel ésszel.
A Hagyomány szerint a halálunk előtti másodpercben mindannyian ráeszmélünk létünk valódi okára.
És abban a pillanatban jön létre a Pokol vagy a Paradicsom.

Ha ebben a másodperctöredékben úgy tekintünk vissza az életünkre, hogy tudjuk:
elszalasztottunk egy lehetőséget, amikor az élet csodáját ünnepelhettük volna – az a Pokol.
Az viszont a Paradicsom, ha elmondhatjuk:
Követtem el hibákat, de nem voltam gyáva. Leéltem az életemet, és megtettem, amit meg kellett tennem.