Karl Theodor Jaspers:
Mindig valamilyen helyzetben vagyunk. A helyzetek változnak; lehetőségek adódnak.
Ha elmulasztjuk őket soha vissza nem térnek. Magam is munkálkodom helyzetem megváltoztatásán.
De vannak helyzetek, melyek lényegileg megmaradnak, még ha pillanatnyi aspektusok megváltozik is,
ha megrázó erejüket nem ismerjük is: meg kell halnom, szenvednem kell, változás tárgya vagyok,
menthetetlenül bűnbe keveredem. Létünk efféle alaphelyzeteit határhelyzeteknek nevezzük.
Úgy is mondhatnánk, ezek azok a szituációk melyekből nem lábalunk ki, amelyeken nem változtathatunk.
A csodálkozás és a kételkedés ezeknek a határhelyzeteknek a felismerése.
Ezek a filozófia legmélyebb eredetforrásai. Mindennapi életünk folyamán gyakran megkerüljük őket,
becsukjuk a szemünket s úgy élünk mintha ezek nem is volnának.
Elfelejtjük, hogy meg kell halnunk, elfelejtjük bűneinket, elfelejtjük, hogy ki vagyunk szolgáltatva a változandóságnak. Csak a konkrét szituációkkal nézünk szembe,
gyakorlati érdekeink ösztönzésére csak ezeket fordítjuk hasznunkra
csak ezekre válaszolunk elképzelésekkel és e világi célkitűzésekkel.
De a határhelyzetekre ködösítéssel vagy – ha valóban tudomásul vettük őket –
kétségbeeséssel, esetleg személyiségünk újjáteremtésével válaszolunk;
a léttudatunkban történő változás révén önmagunkká válunk.