Kun Erzsébet :
Mert az élet, ha megunta a nyaggatást, ismét ad valamit.
Valamit mindig ad.
De nem mindegy, hogy mit.
Igaz barátot például ritkán ad. Idősebb korban szinte már soha.
Pedig kell a barát.
A megértő társ, aki hibáinkkal együtt szeret, s ha fojtogat a magány,
hozzánk tapad, de nyomban leválik, mikor újra magányra vágyunk.
Mert mindent érez és mindent tud, ami számunkra fontos.
Az érintése maga a biztonság, amikor megfogja a kezünk. S jelen van akkor is, ha távol van.
Mert az a fő jellemzője, hogy van. Hogy létezik, és bármikor feléje nyúlhatunk.
Amennyiben elképzelhető valami, ami szent ezen a földön, a barátság biztosan az.
De ezt sem tudja mindenki.
Csak az, aki fel képes magában srófolni annyira a bizalom lángját, hogy a barátság benne is fényeljen.
Aki maga is barát tud lenni, odaadó és önzetlen.
Annyira önzetlen, hogy az már önzés, mert önmagában hordja a viszonzás jutalmát.