Michael Ende:
Az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér a végére, gondolná. Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik.
Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van.
Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább.
Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni.
Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted?
Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra.
Aztán megint mindig csak a következőre. Akkor örömöt okoz.
Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen.
Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. Ez fontos.