Weöres Sándor:
A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja,
nem is utálja, hanem magába foglalja,
mint a fészek a benne tátongó madárfiókákat,
érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel.
Éppígy, aki gyökerét az életből a létbe helyezte:
a fejlődőn nem ujjong, az elveszőt nem siratja;
senkin sem kíván segíteni és bárkin hajlandó segíteni;
mindent egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret.
Rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol,
mert az életnek bármely dolga végső fokon se-jó se rossz;
semmi sem különb semminél, csak az útnak
más-más szakaszában vannak.