A tudós biztosra vette, hogy előbb-utóbb megfejti a létezés titkát. Biztosra vette, hogy csak idő kérdése az egész.
Úgy érezte, ha tüzetesen megvizsgálja a dolgokat, akkor minden kérdésére sikerül választ kapnia.

Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett:
– Gyönyörű – suttogta.
Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja.
Otthon aztán apró darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne azt, ami széppé tette.
Értetlenül állt a széttépett virág fölött.
– Egy nap ez a titok is ki fog derülni, erre a kérdésre is választ fogunk kapni.

Ugyanazon a napon, egy festő is végigment az ösvényen, és megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat, letépte.
Otthon vázába tette, és nekiállt, hogy lefesse. Miközben festette, a rózsa elhervadt, és elpusztult.

– Se szavakkal, sem ecsettel nem tudom visszaadni ezt a szépséget. Talán, majd egyszer megfejti valaki a titkot.

Ugyanazon a napon, egy szerzetes ment végig az ösvényen, s ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat.
Leült mellé, beszívta illatát, elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségében, hogy el is felejtette hol van.
Végül mosolyogva felállt és elsétált.

Később elmesélte barátainak.
– És mire sikerült rájönnöd?

Arra, hogy a létet át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni, és ünnepelni kell.
Nézz csak – mutatott körbe a kertben – NÉZZ és LÁSS, és FOGADJ el mindent olyannak, amilyen!