Mikszáth Kálmán:
Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van.
Aki ráborul s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant,
mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében;
a szíve dobogása az. A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok.
És ha gondolkozik, ha szíve van, éreznie is kell tudnia, bánatának, örömének kell lennie.
Nagy szárazság idején keble fölrepedezik s mint a szenvedő anya emlőin a gyermek,
növényzete elsínylik, elsatnyul, míg ellenben harmatos hajnalon egész valója vidám mosoly.