A Szeretetről

Weöres Sándor: A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja, nem is utálja, hanem magába foglalja, mint a fészek a benne tátongó madárfiókákat, érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel. Éppígy, aki gyökerét az életből a létbe helyezte: a fejlődőn nem ujjong, az elveszőt nem siratja; senkin sem kíván segíteni és bárkin hajlandó segíteni; mindent egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret. Rajongás nélkül dicsér és... Tovább

A mozdulatlan tudás

Weöres Sándor:Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint a ruhazseb az élő-testhez. Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat alatt. Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig. Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában,... Tovább

Szembe-fordított tükrök

Weöres Sándor: Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben…  Tovább

Nincs többé semmiféle fokozat

Weöres Sándor: Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel. Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten. Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen, időtlen: bontatlan. A személyiség... Tovább

Tíz lépcső

Weöres Sándor: Tíz lépcső Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.... Tovább

Ki minek gondol…

Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak… Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja. S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, Mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt sajátmagadról. Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. Szemem... Tovább

Ki vagyok én?

Weöres Sándor: MAJDNEM SZONETT Húszéveskori önmagunkkal ha találkoznánk negyvenévesen: irigyelnénk, vagy megpofoznánk. Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. Csak az emlékezet csalása fűzi egy életté a folyamatos halált. Mert meghal szünetlen az én, meg az énre az én, a bennem sületlenebb én, a velem okosabb én, a rajtam kopottabb én, meg én…  Tovább

Mindentudás

Weöres Sándor: Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké. A semmit-sem-tudás azonos a mindent tudással. Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit. Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel. Mihelyt okosabb vagy bárkinél: ostobább vagy mindenkinél. Hogy okosabb legyen, ezt jogosan csak a mester teheti, aki „okosabb”-ságából eredő ostobaságával tisztában van s akinek részéről a tanítás alázat: a hallgató bölcset alárendeli... Tovább

Rosszindulat

Weöres Sándor: Rossz-hajlamaidat ne fojtsd el, hanem csiszold jóvá őket. Bármily ártalmas, beteg, rosszindulatú hajlamra bukkansz: ne feledd, hogy akárminek csak az állapota lehet rossz, de nem az alaptermészete.  Tovább

Alkotó lelkek

Weöres Sándor: Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymás után. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét. Federico Garcia Lorca: La Guitarra Empieza el llanto de la guitarra. Se rompen las copas de la madrugada. Empieza el llanto de la guitarra. Es inútil callarla. Es imposible... Tovább