Túlságosan olcsók lettek a szavak…

Carl Gustav Jung: A világhelyzet odáig jutott, hogy a legmegindítóbb szavak sem jelentenek már semmit. Úgy tűnik, most sokkal inkább az a fontos, hogy mindegyikünk biztos legyen a maga beállítottságában. Az egyes ember azonban, aki úgy véli, messzire hallik a hangja, csak azt teszi valószínűvé, hogy azok közé tartozik, akik szintén mondtak valamit, hogy bebizonyítsák maguknak, tettek valamit, miközben valójában semmit sem tettek. Túlságosan olcsók... Tovább

Magasabb rendű cselekedet

Syndie Maison: Az ember az által mondhatja magát magasabb rendű lénynek, hogy segít a rászorulókon, legyen az ember vagy állat.  Tovább

A vég fontos…

James Frey: Mindannyian mást hiszünk arról, hogy hogyan értünk el ide. Isten teremtett minket. Földönkívüliek helyeztek ide. A villámlás nyomában születtünk, vagy térkapukon át érkeztünk. De végső soron a hogyan nem számít. Ez a bolygónk, a világunk, a Föld. Megjelentünk itt, eddig itt voltunk, és most is itt vagyunk. Te, én, mi mind, az egész emberiség. Nem fontos, miben hiszel, mi történt a kezdeteknél. De a vég! A vég fontos.  Tovább

Ami minden értelmet felülmúl

Rumi: Ásványként haltam meg és növény lettem. Meghaltam növényként s állat lettem. Meghaltam állatként is, hogy emberré válhassak. Miért kellene a haláltól félnem, amikor általa még sohasem veszítettem el semmit, egyes dolgokat mégis nyertem általa? Következő lépésem lesz, hogy felemelkedem egy angyal állapotába. Angyalként is meg fogok halni, hogy olyan állapotban ébredhessek fel, ami minden értelmet felülmúl.  Tovább

Ha mindenki rendben lenne saját magával…

Pál Tamás: Békét szeretnék, nem a sablonos világbékéről beszélek – lelki, belső békét, harmóniát minden ember számára, kis és nagy emberek számára. Alapvetően változna a világ, ha mindenki rendben lenne saját magával, a problémáival, a feladataival, a céljaival. Ha nem is áll hatalmamban ezt egy csapásra megteremteni, de mindenkit arra biztatok, tegye meg a kezdőlépést.  Tovább

Az irigység hiánya…

Örkény István: Akitől az élet mindent elvett, azt szokta jóvátételképpen a bölcsesség italával megitatni. A bölcsesség: az irigység hiánya.  Tovább

Amikor nyitott füllel és szívvel hallgatunk

Fred Rogers: A nehéz időkben a legtöbb, amit egymásért tehetünk, az, ha nyitott füllel és szívvel meghallgatjuk a másikat, és tudjuk, hogy a kérdéseink ugyanolyan fontosak, mint a válaszaink.  Tovább

Csakis a felébredés…

Müller Péter: Nem vagyok ellene a varázslatoknak, de vannak rossz varázslatok is. És ha ebben élsz, nincs más menekvés, csakis a felébredés. Hidd el, nemcsak az álom, a valóság is lehet szép.  Tovább

A magunk tisztelete…

Esterházy Péter: A békességhez (…) kell egymás tisztelete, nem sok, de egy kicsi kell. Meg a magunk tisztelete. Hát ehhez meg az kell, hogy tudjuk, kik vagyunk.  Tovább

Olyan nagy a Létező…

Száraz Miklós György: Olyan nagy a Létező, és mi olyan kicsik vagyunk. A végtelent emberi művekben nem, hanem égitestek mozgásában, a monoton ismétlődésben, a szélfújta levelek vibráló táncában, a tengermorajlásban vagy egy bogár életében érezzük meg.  Tovább