Ez a szívet védő jó éjszakai alvás titka
Amerikai kutatók közelebb kerültek annak a rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miként védi a szívet egy jó éjszakai alvás. Egérkísérleteikben felfedeztek egy eddig ismeretlen mechanizmust az agy, a csontvelő és az erek között, amely véd az érelmeszesedés, az artériák megkeményedésének kialakulásától, de csak akkor, ha az alvás teljes és mély.A Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók kiemelték,... Tovább
A kialvatlanság krízishelyzetben megnehezíti a döntéshozatalt
Élet és halál kérdése lehet a műtőben, a harctéren vagy egy rendőrségi akció során a váratlan körülményekre való helyes reagálás, a döntéshozatalt azonban jelentős mértékben megnehezíti a kialvatlanság, a krónikus alváshiány – ezt laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolták amerikai pszichológusok, akik eredményeiket a Sleep szakfolyóirat májusi számában tették közzé. A döntéshozatal egy dinamikus folyamat, amelynek során az érintett... Tovább
Alvásterápiával talán javítható a depresszió gyógyulásának esélye
Alvásterápiával talán megduplázhatók a depressziósok gyógyulási esélyei egy kanadai kutatás szerint, mely a kóros álmatlanság terápiájából indult ki. A depresszió a leggyakoribb mentális zavar, az Egyesült Államokban évente 18 millió embert sújt. A betegek több mint fele álmatlansággal is küzd. A kutatást ismerő szakértők szerint az eredmények hihetőek, és ha más tanulmányok megerősítik őket, ez lesz a legnagyobb előrelépés a depresszió... Tovább
Két órával kevesebbet alszunk, mint száz éve
A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében – egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből. Az első lépésként ezer felnőttre kiterjedt vizsgálat alapján összegezhető ezen megállapítás – mondta G.Németh György, az intézmény igazgatója.... Tovább
A rossz alvás öregíti az agyat
Újabb tanulmányok igazolják, hogy az alvás mennyisége és minősége kapcsolatban lehet a szellemi leépüléssel – számoltak be róla kutatók az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján. Az egyik ismertetett tanulmány szerint a túl kevés és a túl sok alvás is mintegy két évet öregít az agy “korán”, míg egy másik vizsgálat eredménye arra utalt, hogy a napközben tapasztalt folytonos álmosság... Tovább
Túl keveset alszunk
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) prognózisa szerint a következő évtizedben a depresszió, a különféle szenvedélybetegségek még több ember életét keserítik meg, a betegségek gyakoriságát és a munkaképtelenséget tekintve az élre tör. – Már napjainkban is az unió tagországaiban a lakosság hozzávetően negyede küszködik mentális panaszokkal. Ez az arány a magyar népességre is igaz. Vagyis minden negyedik felnőtt és gyerek valamilyen... Tovább
Jógával jól kezelhető az alvászavar változókorban
A változókorban lévő, alvászavarral küszködő nők számára igen gazdaságos és mellékhatások nélküli altatószert találtak brazil kutatók, a jógát. Sok nő szenved korának előrehaladtával a klimax különböző tüneteitől, amelyek között gyakori az alvászavar. Világszerte sokféle altatótabletta kerül forgalomba, de ezek használata költséges és előfordul, hogy nincs megfelelő hatásuk, máskor pedig éppen ellenkező mellékhatások jelentkeznek. Rui... Tovább