Karácsony. Nincs az-az ember, akiben ezek a szavak ne ébresztenének fel valamilyen érzelmet. Mindenkinek más és más emlék dereng fel, de ami biztos, hogy mindenki törekszik arra, hogy ezen a napon a szeretetét valahogy kifejezze.

De mi is pontosan amit ezen a jelentőségteljes napon ünnepelünk? Szedjük csak össze szép sorjában, hogy mit tudunk róla…

A karácsonyi szokások nem voltak mindig egyformák. Ma talán nehéz lenne elképzelni a karácsonyt fenyőfa és szaloncukor nélkül, de a karácsonyfa állítás csak a 17. században terjedt el. Ugyanis maga a fa szerepe fontos momentum volt a különböző népek ünnepi hagyományaiban, de nem ebben a mai formájában. A magyar népi hagyományban a karácsonyi életfa vagy termőág illetve a búza tekinthető a karácsonyfa elődjének.

A karácsonyfa német eredetű szokás, ezért talán egy germán hiedelemben kell keresnünk az eredetét is. A hiedelem szerint a téli napfordulón a gonosz, rossz ártó szellemek, és démonok kiszabadulnak és szabadon csatangolnak a világban. Ettől a veszedelemtől pedig, csak az élet örökzöldje, vagyis a fa alá húzódva lehetett megmenekülni. A hagyomány szerint Luther Márton a reformáció alakja, először állított a gyermekeinek karácsonyfát, de egy kicsit módosította az ősi elképzelést, így Ő Jézus születésének tiszteletére tette ezt, és a téli éj csillagainak párjaként számtalan kis gyertyát gyújtott rajta.

Azt biztosan leszögezhetjük, hogy a téli napfordulónak mindenképpen köze van az ünnephez. A fény újjászületése a nap felébredésének az ünnepe már az ősi kultúrákban jelentős szerepet töltött be, mivel ezek a népek ezen időszakok időkereteiben éltek. A téli napfordulón a nappalok egyre hosszabbak lettek, így aratva győzelmet a sötétség felett. Miután a kereszténység államvallás lett, az egyház igyekezett a pogány ünnepeket visszaszorítani vagy keresztény köntösbe bújtatni, hogy eredeti jelentésük az idő múlásával teljes feledésbe merüljön. A niceai zsinaton (i.sz. 325-335) született meg az a határozat, mely szerint a fény ünnepe helyett a karácsony ünnepe, Jézus születésének napja legyen. Bár ma már számos kutatás bizonyítja azt a tényt, hogy Jézus nagyon valószínű, hogy az őszi vagy a tavaszi ünnepkör idején született.

Az ősi népek a fényünnep alkalmával nagy mulatságokat és vigasságokat rendeztek a születő fény köszöntésére, és úgy tartották, hogy ez szoros kapcsolatban áll a fizikai, szellemi és lelki újjászületéssel is. A természettel szoros kapcsolatban álló népek, ezen ünnepek alkalmával magukhoz is sokkal közelebb tudtak kerülni, mit a mai kor népe. A napfordulót megelőző hetekben önvizsgálatot és számvetést tartottak, és testben és lélekben egyaránt megtisztulni igyekeztek a közelgő Fény tiszteletére. Az ősi magyar hagyományok szerint a karácsony szavunk a szláv –korcun- átlépő szóból származik, ami utalhat arra, hogy a téli napfordulóval átlépünk a fénybe vagy az új évbe. Tábortüzek mellett, a sötétség távozását és a fény uralmát vigasságokkal és kerecsensólyom röptetésével ünnepelték. Őseink fontosnak tartották a bennük lévő sötétség legyőzését, és befelé fordulva felismerésével a megtisztítását.

Ha tovább kutatunk a múlt történelmében, akkor láthatjuk, hogy Jézus születésének időpontja nem volt egyértelmű, így a zsinat úgy határozott, hogy december 25-e lesz. A legtöbb keleti egyház át is vette ezt a dátumot, és azóta is karácsonykor ünnepelik Jézus születését. (Jeruzsálemben volt a legtovább tartó ellenállás, de ők is elfogadták az új időpontot.)

Láthatjuk, hogy bármi is volt a kezdet, a ma kialakult ünnepi szokásunk nagyban eltér attól. A fogyasztói társadalom nyomása alatt, ajándékok zömét próbáljuk meg felhalmozni ezen a napon, megpróbálva ezzel kiváltani az elmulasztott szeretetet. Sok ember ezen a napon próbálja összetartani családját, és szeretteik figyelmét kivívni. Bár ha ezen a napon képes valaki az extra szeretet adására, akkor vajon a többi napon miért fukarkodik vele? Miért van az, hogy csak ezeken a napokon próbálják meg az adás-kapás elvét intenzíven gyakorolni?

A fény ünnepe. Jelenthetné ez mindenki számára, hogy megpróbál egy kicsit önmagába mélyedni, és a fakanál és az egész napos sürgés-forgás helyett, épp megállni egy kicsit, és elgondolkozni az életen. Számot vetni a hibáinkkal, és felidézni magunkban azokat a személyeket, akiket esetleg megbántottunk az elmúlt idő alatt. Megpróbálni megbocsátani azoknak, akik nekünk okoztak esetleg fájdalmat, vagy bántottak meg akarva vagy akaratlanul bennünket. Mindenki vágyik a szeretetre, de sokszor nem vagyunk képesek kifejezni ezt az igényünket, mert talán szégyelljük ezt, és valamiféle gyengeségnek tartjuk. De minden ember viselkedése még a negatív cselekedetek is, arra hívják csak fel a figyelmet, hogy szeressenek már bennünket. Csak sok esetben nem jó a kommunikációs csatorna. Képzeljük csak el, hogy sokszor még a közvetlen családtagjaink sem tudják kifejezni azt, hogy igenis szükségük van a szeretetünkre. Pedig higgyük el, arra mindenkinek szüksége van!

Próbáljunk meg ezen a napon önzetlenül tiszta szívből és ne a társadalom beidegződése által viselkedni. Próbáljuk meg csak azért szeretni a másikat, mert van, és úgy, ahogy van. Hibáival és jó tulajdonságaival együttesen. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne állítsunk fel fenyőfát, ne készítsünk valami apró ajándékot a másiknak. De tudjuk belül azt, hogy sokszor az apró figyelmesség többet ér, mint egy drága ajándék. Nem jelenti azt sem, hogy ne készítsünk egy finom ünnepi vacsorát, de esetleg próbáljuk meg bevonni a családtagjainkat is a folyamatba.

És ami a legfontosabb, hogy mindezt úgy tegyük meg, hogy ne nyomásként éljük meg.
Az ünnepi hangulat valóban a szívünkben legyen ünnepi, legyen fényben és boldogságban, mert tudjuk azt, hogy a mindennapok is ilyenek, csak éppen nincsenek ünnepi köntösbe burkolva! A döntés csak rajtunk áll. Ne féljünk megtenni!