Negyvenhat új fajt fedeztek fel a suriname-i esőerdőben

Amíg az ember manapság egyre több faj kipusztulását okozza Földünkön, szerencsére még vannak a világban olyan fajok amiknek létezéséről eddig még csak tudomásunk sem volt. Persze ez korántsem menti fel az emberiséget az első tény alól.

cowboy béka.

Negyvenhat olyan faj került elő a suriname-i esőerdőben tett expedíció során, amelyeket a tudomány eddig nem ismert.

A dél-amerikai ország trópusi erdeit a Conservation International nemzetközi természetvédelmi szervezet szakemberei kutatták át. A kutatók és a helyi lakosok közötti együttműködés révén összesen 1300 fajt sikerült regisztrálni.

A furcsa megjelenésű fajok közül valószínűleg eddig ismeretlen volt a „cowboy béka”: ennek a kétéltűnek a lábát fehér rojtok díszítik, sarkán pedig egy sarkantyúszerű képződmény található. Egy másik színes újdonság egy tücsök vagy fürgeszöcske, amelyet a „crayola fürgeszöcske” névre kereszteltek élénk színezete miatt.

Az egyik új felfedezést – egy páncélozott harcsát, amelyet tüskés csontlemezek védik a vele egy víztestekben élő piranháktól – majdnem megette az egyik vezető. Szerencsére a kutatók még időben észrevették a hal szokatlan ismertetőjegyeit, és megmentették a tudomány számára.

A háromhetes expedíció a Conservation International húsz éve folyó Rapid Assessment Programjának (RAP) volt a része. Suriname e vidéke azért különleges, mert úgy lehet több száz kilométert megtenni a levegőben, hogy az ember egyetlen utat sem lát, csak összefüggő erdőt – magyarázta Trond Larsen, a RAP vezetője a BBC hírportálnak (www.bbc.co.uk). Ilyen érintetlen vadont alig lehet máshol találni.

Larsen rámutatott, hogy a természetvédők gyakran a végveszélyben lévő területekre összpontosítanak, holott ezek az öröknek tűnő vadonok is könnyen eltűnhetnek, ha nem figyelnek rájuk. A kutatócsapat segített kijelölni a helyieknek egy olyan erdőterületet, amelyet semmilyen módon nem hasznosítanak a jövőben. A körzetet szeretnék majd rezervátummá nyilvánítani, biztosítandó az őshonos állatvilág érintetlenségét, egyúttal a helyi lakosok fenntartható vadászatát és az ökoturizmus fellendülését.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: