Napi négy csésze kávé csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát

Napi legalább négy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát – derült ki az amerikai Dana-Farber Rákintézet nagyszabású tanulmányából.

kávé.

A vizsgálat majdnem ezer olyan ember bevonásával készült, akiknél műtétet és kemoterápiát is alkalmaztak a vastagbélrák kezelésére. A Journal of Clinical Oncology című folyóiratban közölt eredmények szerint a kávéfogyasztás azoknál bizonyult a legjótékonyabb hatásúnak, akik napjában négy vagy több csészével fogyasztottak a nedűből – vagyis nagyjából 460 milligrammnyi koffeint vettek magukhoz.

Ezeknél a pácienseknél 42 százalékkal kisebb volt a valószínűsége a rák kiújulásának, mint a kávét nem fogyasztóknál és 33 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak bele a rákba vagy egyéb betegségbe. Napi két-három csésze kávé jóval szerényebb jótékony hatással bírt, míg napi egy vagy kevesebb csészényi kávé csupán minimális védelmet jelentett.

Az ígéretes eredmények ellenére a tanulmányt vezető Charles Fuchs óva inti a nem kávézó pácienseket attól, hogy elkezdjenek kávézni – olvasható a The Daily Mirror című brit napilap internetes oldalán.

„Ha valaki rendszeres kávéfogyasztó és vastagbélrák miatt kezelik, akkor ne hagyja abba a kávézást. Ha azonban nem iszik kávét és azon gondolkodik, hogy elkezdjen, először mindenképpen konzultáljon az orvosával” – jegyezte meg a szakember, hangsúlyozva, hogy további tanulmányokra lesz szükség a friss eredmények megerősítéséhez.

A mostani tanulmány az első a világon, amely összefüggést mutatott ki a koffeintartalmú kávé és a vastagbélrák kiújulásának kockázata között.

Számos közelmúltbeli tanulmány eredményei sugallják, hogy a kávé védelmet nyújthat a rák különböző típusainak, köztük a posztmenopauzális (változókor utáni) emlőrák, a melanóma, a májrák és a prosztatarák kialakulásával szemben.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: