Liszt ihlete, Liszt ihlette
Liszt ihlette elnevezésű kreatív művészeti pályázat alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten, a tárlat mellett a 200 éve született zeneszerző életéhez kapcsolódó programokkal várják az érdeklődőket november közepéig.
Az Allee bevásárlóközpontban állították ki azokat a műveket, amelyek a Liszt Világnap (Word Liszt Day) eseményeihez kapcsoló pályázatra készültek. A felhívásra több mint 100 pályamű érkezett, köztük festmények, plasztikák és filmek állítottak méltó emléket a világhírű zeneszerzőnek – adták hírül a szervezők.
A bevásárlóközpont a pályázat anyagából megrendezett kiállítás kapcsán Liszt Ferencről megemlékező koncerteknek is helyet ad. Több alkalommal fellépnek a Weiner Leó Zeneiskola növendékei, valamint november 6-án ingyenes „Csoki koncertet” hallgathatnak meg az érdeklődők, zeneszerzőkről szóló érdekes történetek hangzanak el, és játékos formában ismerhetik meg a gyerekek a különböző hangszereket.
A kiállításon többek között megtekinthetők Liszt életútját bemutató kottaállvány-installációk, a közönség egy nagyméretű érintőképernyő segítségével ismerheti meg a komponista életének legfontosabb állomásait. Az interaktív felület mellett információs kártyák segítik a zenetörténelemben való elmélyülést.
November 11-én a kiállítás záró eseményeként díjkiosztó ünnepséget rendeznek, amelyen fellép Pitti Katalin operaénekes, a díjakat pedig Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere adja át.
Az amatőr és profi művészeket felvonultató tárlatot szombaton Kupper András, Újbuda alpolgármestere nyitotta meg, az eseményen felléptek a Duna Művészegyüttes táncművészei, valamint Oravecz György zongoraművész.
Liszt Ferenc 200 éve 1811. október 22-én született.
Kép: ismeretlen szerző