A „hülyeség” pszichológiájáról végeztek kutatást

A „hülyeség” pszichológiájáról végeztek kutatást az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE).

hülyeség.

Aczél Balázs, az egyetem adjunktusa elmondta, a „hülyeség” fogalmának a pszichológia nyelvére való lefordítását célul kitűző kutatás azt vizsgálta, hogy az emberek mely helyzetekben, milyen viselkedési formák leírására használják a kifejezést.

„Erről furcsamód a pszichológia eddig semmit nem tudott, nem voltak ilyen vizsgálatok” – hangsúlyozta a kutató.

A kutatáshoz internetről összeszedett történeteket is felhasználtak, valamint hallgatókat kértek meg, hogy írjanak naplót a mindennapokban tapasztalt „hülyeségekről”. A feljegyzéseket és történeteket 150 „bírának” adták ki, akik 90 százalékban megegyeztek egymás között abban, hogy egy-egy helyzetben használnák-e a kifejezést vagy sem.

Az eredmények szerint a kifejezést például akkor alkalmazzák az emberek, amikor valaki magabiztos olyan dologban, amelyekhez igazából nincs megfelelő képessége, tehetsége vagy tudása. Ilyen például, amikor valaki ittasan vezet – magyarázta Aczél Balázs.

Hozzátette: a kifejezés használatának érdekessége az is, hogy szándékosan nem lehet „hülyeséget” csinálni, az emberek megítélése szerint a „hülyeség” nem lehet célvezérelt viselkedés eredménye.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: