Mindennapi Örömünk

Az élet egy csoda. Mindenféle szempontból. Apró kis mozaikokból álló-kép, mely úgy színesedik ki, ahogy belenyúlunk a kis darabkákért a dobozunkba. Minden darab, ami a kezünk ügyébe akad, nem véletlenszerű, hisz így ezekkel a kis darabnyi érzésekkel tapasztalunk meg mindent egy egésznek.

Mozaikos út.

Sokszor, amikor ránézünk az életünk darabjaira, látjuk benne a töréseket, látjuk a sok-sok szenvedést, a megélt nehézségeket, és látjuk azt a megannyi örömet is, amit már megjártunk addig.

Nem mindig tudjuk, hogy az éppen akkori cselekedetünknek milyen kihatása lesz majd az életünkre a későbbiekben, de bíznunk kell abban, hogy abban a pillanatban a lehető legjobbat tesszük.

Érzések halmaza borít el bennünket mindennapjainkban. Érzések, gondolatok, döntések.
Néha bizonytalanok vagyunk mindenben, néha pedig úgy érezzük miénk a világ.
Hogy is lehetne ezt a folyton kavalkádnak tűnő érzelem halmazt, mégis összhangba hozni?
Hogy érhetnénk el, hogy ne érezzük az életet nehéznek? Hogy tehetnénk nyugodttá és kiegyensúlyozottá napjainkat?

Hihetetlen igazság ez, de minden nap egy csoda! És hogy miért állítom ilyen bátran ezt?
Nos nincs ebben semmi ördöngösség.

Amikor egy ember életében minden rendben van, elmondhatja magáról, hogy most jó neki. Még talán azt is, hogy boldognak érzi magát. De mi történik akkor ha valami nem úgy alakul ahogy az neki jó lenne? Ugye volt már ilyen?

Az a tökéletesnek hitt élet, mint egy kártyavár tud összeomlani akár egy pillanat alatt.
Legyen az egy rossz üzleti döntés, egy családtag elvesztése, egy szerelem vége, egy ellenség szerzése, anyagi nehézség vagy a legnagyobb értékünk az egészség elvesztése…

Szomorú lány egy romos épület ablakában.

Ugye mennyi minden tud bonyodalmat okozni? Szinte számtalan lehetőség áll a rendelkezésünkre. És mi van mindez ellen a kezünkben?

Összefoltozott piros szív egy kézben.

Amikor benne vagyunk a „katasztrófában” teljesen úgy érezzük, hogy szinte semmi.
De mégis tudnunk kell, hogy minden nehézségből igen is fel tudunk állni. Mert vannak lehetőségeink, amiről talán nincs is tudomásunk. Vannak barátaink akik, amikor szükség van rá ott vannak mellettünk. Ott van a családunk, akikre bizton számíthatunk. És ott van a bizalom, a hit és a szeretet, ami a leghatásosabb fegyverünk, ami csak létezhet a kezünkben.

Akár jó, akár rossz történik az életünkben minden helyzet egy tapasztalat. Tapasztalat arra, hogy máskor másképp cselekedjünk. Ha már egyszer láttuk, hogy nem jó az amerre megyünk, legközelebb megnézünk egy másik utat. Legközelebb jobban figyelünk a jelekre.

Pipacsok.

Az élet apró örömeire. A napsütésre. A virágokra. A szélre. Egy mosolyra. A nevetésre. Egy érintésre. Egy apró gesztusra egy idegentől. Egy kedves szóra. Egy biztató mondatra. Egy segítő szándékra. Egy gondoskodó anyára, apára. Egy odaadó társra.

Minden, ami az életben apróságnak tűnik jelentőséggel bír. A boldogság nem anyagi javakban mérhető, hanem igen is abból a kis mindennapi apró „csodákból” amik mindig ott vannak a szemünk előtt,
csak ideje lenne végre látnunk már!

-VR-

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: