Mindenkiből lehet harcos. És senki sem tartja magát harcosnak, pedig mindenki az.
A fény harcosa tudja, hogy minden csata során tanult valami újat. De a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságért harcoljon. És sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét.

A harcos tudja, hogy bizonyos pillanatok megismétlődnek. Gyakran találkozik ugyanazokkal a helyzetekkel és nehézségekkel. Ilyenkor elkeseredik, mert úgy érzi, hogy nem fejlődött semmit, hiszen az élet kellemetlenségei újra meg újra visszatérnek.
– Ezen már egyszer keresztülmentem – panaszolja a szívének.
– Valóban, ezen már keresztülmentél – válaszolja a szíve. – De nem léptél túl rajta.

És a fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni. A harcos nem szégyell sírni régi sebei miatt, vagy örülni új győzelmeinek. Amikor úgy érzi, hogy eljött az idő, képes otthagyni mindent, és elindulni az álmai után. A harcos nem próbál megfelelni annak a szerepnek, amit mások rá akarnak erőltetni. A fény harcosai megőrzik szemük csillogását. Itt vannak közöttünk, részt vesznek az életünkben, olyanok, mint mi, ők is üres kézzel jöttek a világra. Sokszor gyávák. Nem mindig cselekszenek helyesen. Ostobaságok miatt szenvednek, kicsinyesek, és néha úgy érzik, képtelenek fejlődni. Gyakran érzik méltatlannak magukat Isten áldására és a csodára. Sokszor nem is értik, mit keresnek ezen a világon. Éjszaka álmatlanul forgolódnak, és nem találják életük értelmét.

Éppen ezért harcosok ők. Mert hibáznak. Mert kérdeznek. Mert keresik az élet értelmét. Bizonyára meg is találják egyszer. A fény harcosa nem fél attól, hogy bolondnak nézik. Hangosan beszél magában, ha egyedül van. … Minden nap beszélget a szívével. Olyan dolgokat mond, melyekkel nem ért egyet. Balgaságokat beszél. A harcos bolondnak tűnik, de ez csak álca. A fény harcosa tudja, hogy megvan a maga sorsa, amit be kell teljesítenie. A fény harcosa tudja, hogy senki nem ostoba: mindenki tanul az élettől, csak van, akinek több időbe kerül. Mindig a legjobbat adja magából, és másoktól is a legjobbat reméli. A fény harcosát semmi nem ingatja meg hitében. És továbbra is biztatja embertársait, mert ezáltal magát is ösztönzi.

Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatában.
Minden harcos csalt és hazudott már életében.
Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors.
Minden harcos szenvedett már jelentéktelen dolgok miatt.
Minden harcos érezte már úgy, hogy nem igazi harcos.
Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben.
Minden harcos mondott már igent, amikor nemet akart mondani.
Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret.

Éppen ezért: a fény harcosa, mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban. A fény harcosa elfogadja Isten és az Isteni jelek segítségét, és hagyja, hogy saját személyes története vezesse azok elé a feladatok elé, amelyeket neki szán a sors. Előfordul, hogy éjszaka nincs hol aludnia, máskor álmatlanságtól szenved. „Ez is hozzátartozik” – gondolja ilyenkor. „Én döntöttem úgy, hogy erre jövök.” Ebben a mondatban rejlik minden ereje: ő választotta ezt az utat, nincs miért panaszkodnia.

A Föld energiáit meg kell újítani. Az új eszméknek teret kell hódítaniuk. A testnek és a léleknek új kihívásokra van szüksége. A jövő jelenné lett, és minden álom valósággá válhat – kivéve azokat, amelyek nem mentesek az előítéletektől. Ami fontos, megmarad, ami felesleges, végleg eltűnik.

A harcos arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből. Ha mindhárom megvan, nyugodtan megy tovább. A fény harcosa megtalálja az egyensúlyt a magány és a másokra utaltság között. Használja a magányt, és nem hagyja, hogy a magány használja őt. A fény harcosa tudja, hogy nem élhet örökös nyugalomban. A fény harcosa mindig megtalálja az egyensúlyt a Szigor és a Kegyelem között. Ahhoz, hogy megvalósíthassa az álmát, erős akaratra és óriási odaadásra van szüksége, mert nem mindig az az út vezet a célhoz, amit elképzelt.

Ezért a harcos egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes. Isten soha nem hagyja cserben a gyermekeit, de szándékai kifürkészhetetlenek, és utunkat a mi lépéseinkből építi. A harcos egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes, amikor elfogja a lelkesedés. Az egyhangúság soha nem vezet nagy tettekhez. A fény harcosa számára semmi sem elvont. Minden konkrét, és mindenhez köze van. Nem üldögél kényelmesen sátrában, hogy onnan szemlélje a világ folyását: minden kihívást úgy fogad, mint jó alkalmat arra, hogy megváltozzon. Néhány ismerőse egész életében arról panaszkodik, hogy nincs választása, mások pedig a többiek döntését kritizálják. De a harcos mindig tettekre váltja gondolatait.

Előfordul, hogy rossz célt választ magának. Ilyenkor szó nélkül megfizeti hibája árát. Máskor letér az útról, és rengeteg időt veszít, míg visszatér eredeti tervéhez. De a harcos tudja, mit akar. A harcos tudja, hogy minden egy, és minden ember egyéni tette az összes többi embert is érinti. Isten színe előtt mindannyian felelünk a tetteinkért, ezért a harcos nem nyilvánít véleményt, csak teszi a dolgát.

Paulo Coelho