A nátha

A téli és a kora tavaszi időszakban előbb-utóbb mindenkit utolér a megfázás vagy az influenza.
Ennek megelőzésére érdemes tisztában lennünk a lefolyásával és a megelőzés lehetőségeivel.

Nátha.

A megfázás

A meghűlés, megfázás, nátha (rhinitis acuta) névvel illetett tünetcsoportot – a közhiedelemmel szemben nem a hideg levegő, hanem – a köhögéskor, tüsszentéskor cseppecskék formájában a levegőbe kerülő, felső légutakon keresztül terjedő vírusok okozzák (több mint 200 féle ismert), amelyek a legyengült immunrendszerű egyén orrában, illetve az orr-garat nyálkahártyán megtelepednek és a nedves, meleg környezetben a gazdasejtekbe beépülve gyorsan szaporodnak. A hideg annyiban játszik szerepet, hogy hatására a vérerek összehúzódnak, s ezért a felső légutak véráramlása csökken. Az immunsejtek sem megfelelő számban vannak jelen a garatban és szaporodásuk mérséklődik, ami a levegőben lévő kórokozókkal szembeni védekezőképességet is csökkenti, vagyis megnyitja a kaput a kórokozók előtt.

Tünetei:

A tüsszentés, a vizes-savós orrfolyás, az orrdugulás, a torokfájás (szúr, ég, kapar, mar), nyelési nehézség, a rekedtség, a hőemelkedés, a láz, a rossz közérzet, étvágytalanság. Kisgyermekeknél hányás és nyálkás széklet is előfordulhat, amit a garaton lecsorgó váladék bélrendszerre gyakorolt hatása okoz.

A vírust hordozó személy már a lappangási idő alatt is fertőz, amikor még tüneteket nem produkál.

Az orrnyálkahártya faladata a beszívott levegővel a légutak felé tartó szennyeződések, kórokozók visszatartása, a hideg levegő felmelegítése, a meleg levegő hűtése. Duzzanatának következménye az orrváladékozás, orrdugulás. Ha vízszerű váladék csöpög az orrból, ez azt jelenti, hogy az öntisztulás nem volt teljesen sikeres, az orrnyálkahártyára került kórokozóknak sikerült megtelepedniük. Fokozott váladéktermelésnél az orr bedagad. Ilyenkor a legfontosabb tennivaló a képződő orrváladék folyamatos eltávolítása, valamint az orrnyálkahártya duzzanat megszüntetése a kórokozók továbbterjedésének megakadályozása végett, a közelben lévő szervekre: az arcüregre, az orrmandulára, a fülkürtre, a középfülre, a torokra, a légcsőre és a tüdőre.

Nátha.A nátha nem betegség, hanem egy tünetcsoport. A nátha ellen nincs védőoltás! A nátha-vírusok elleni védekezést az immunrendszer végzi, amely legyőzi a korábbról már megismert kórokozót. Az egyszer már elkapott vírusra az immunrendszer emlékezik és a legközelebbi ilyen fertőzésnél már ellenállóbb lesz vele szemben.
Az immunrendszer védekezőképessége fokozatosan fejlődik ki. 7-8 éves korra már kialakul az immunrendszer védekező képessége, de a nagyszámú náthát okozó vírus miatt csak serdülő illetve felnőttkorra válik érezhetővé ez a hatás. A szövődménymentes vírusfertőzésnél (amikor nem következik be bakteriális felülfertőződés) nincs szükség antibiotikumra! Sokan összetévesztik a náthát az influenzával, amely szintén felső légúti betegség, amelyet az influenzavírusok (humán A, B, C vírustörzsek) terjesztenek és tünetei nagy részben hasonlítanak a nátháéhoz, de ez ellen viszont már van védőoltás.

A nátha (megfázás) lefolyásánál magas láz nem jellemző. Az esetek egy részében azonban hőemelkedés előfordul! Az egyszerű lefolyású megfázás tünetei 2-3 nap alatt enyhülnek, és általában 7-8 nap alatt bekövetkezik a gyógyulás.

Megelőzés:

Lehetőleg igyunk sok folyadékot, pl meleg, citromos-mézes teát, gyümölcslevet, és vizet, hogy a folyadékbevitellel elősegítsük a nyák felszakadását és kiürülését. Együnk mindennap téli gyümölcsöt: alma, narancs-mandarin, dió, illetve ne hanyagoljuk a zöldséget: káposzta, gyökerek (torma), hagymák. Lehetőleg nyersen. De a káposzta savanyítva is népszerű ilyenkor, eredetileg a tartósítás és a C-vitamin tartalma miatt. A lényeg, hogy együnk is eleget.

Aludjunk rendesen, hosszú estén sokat kell, a szervezet anélkül legyengül. Szedhetünk valami vitamin kiegészítőt időszakosan ha szükségét érezzük.

De ha már megtörtént: sokat esküsznek az izzadásra, ez ágyban feküdve, feltekert fűtéssel, pléddel, előtte sok forró teával kivitelezhető. A pihenés ilyenkor a legfontosabb, lehet Aspirint is szedni ha nagyon szükségét érezzük, de inkább aludjunk egy nagyot.

Ehetünk még ilyenkor fokhagymát és vöröshagymát, nyersen vagy mézben pácolva. A gyömbér is jó találmány, apróra vágva leforrázzuk, úgy isszuk meg. Legendás izzasztó hatása van, emellett finom is. Tegyünk bele mézet, fahéjat, szegfűszeget, kardamomot, esetleg kis borsot, csilit. Ez kidugítja az orrot: az orrcseppet kerüljük, néhány hét alatt végleg kikezdheti az érzékeny orrnyálkahártyát, akkor már csak égetni lehet.

Gyógytea.Gyógyteák:

A borsmenta illékony mentaillatának köszönhetően hatékonyan szünteti meg az orrdugulást, szakítja fel a száraz köhögést, és könnyíti a légzést. Épp ezért asztmások is jó eredménnyel alkalmazhatják. Óriási előnye az orrcseppekkel szemben, hogy nem szárítja ki az orr természetes nyálkahártyáját, és az irritáció esélye is lényegesen kisebb.

A kakukkfű legalább olyan jó gyógynövénynek, mint fűszernek. Nagyanyáink is kedvelték, hiszen felhasználási területe a szülés elősegítésétől a menstruációs fájdalmak csökkentésén át egészen a legúti megbetegedések, az asztma vagy a tüdőgyulladás tüneteinek kezeléséig terjed.

Leghatékonyabb felhasználási módja – a nátha kezelésére –, ha teaként fogyasztod. Egy pohár hideg vízbe tegyél egy teáskanál kakukkfüvet és egy teáskanál lándzsás útifüvet. Nyomd bele egy szelet citrom levét, és hagyd ázni legalább fél órát. Melegítsd fel a keveréket, és lassan kortyolgasd el.

A csipkebogyó sokféleképpen dolgozható fel: készíthetsz belőle lekvárt, szörpöt, teát, pálinkát, levest, mártást. Bár mindegyik nagyon finom, nátha esetén a tea a legalkalmasabb közérzeted javítására. De nem csak akkor segít, ha náthás vagy: teája vesebántalmakra, hörghurutokra, illetve influenzára is alkalmazható.

A szárított csipkebogyót áztasd be egy egész éjszakára szobahőmérsékletű vízbe. Reggel szűrd le, ízesítsd mézzel és citrommal. Langyosítsd fel, és igyál belőle naponta több csészével. Ne felejtsd el, hogy a növényt nem szabad forrázni.

A kamilla lassan univerzális gyógynövénynek számít. Szinte nincs olyan betegség, amellyel szemben ne lenne bevethető valamilyen formában. Ha másért nem, altató, nyugtató hatása miatt, melynek köszönhetően a fájdalom csökken, és a pihenés garantált. Gyomorbántalmakra, borogatásra, fertőtlenítésre, görcsoldásra is remekül alkalmazható. Náthára azért válhat be, mert erősíti az immunrendszert, így védőbástyaként alkalmazhatjuk a betegségek ellen.

Megfázás.A torokgyulladás kezelése

Meleg, sós vizes gargalizálás, ami elősegíti a torok tisztítását.

Egészséges fokhagyma

A fokhagyma több mint húszféle antibakteriális és antivirális szert tartalmaz. A megfázás kezelésére zúzz össze négy-öt cikk fokhagymát, keverd össze tíz kanál mézzel és minden fél órában egyél belőle egy kiskanállal.

Hagymaszirup köhögésre

A hagymaszirup fogyasztása akkor ajánlott amikor megfáztál és köhögsz, mivel ennek is antivirális hatása van és elpusztítja a mikrobák csíráit.

A legfontosabb a megelőzés mint minden betegségnél, de ha már belekerültünk, törekedjünk a lehető legtermészetesebb és a fellelhető szelíd gyógymódok alkalmazására, hogy szervezetünket ne terheljük jobban mesterséges gyógyszerekkel, és sok pihenéssel segítsük hozzá a természetes gyógyulás folyamatához magunkat.

Forrás: megfazas.info.hu, egeszsegkalauz.hu
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: