A Táncos

Anthony de Mello: Isten “táncolja” a teremtést. Ő a Táncos, a teremtés az Isten tánca. A tánc különbözik a táncostól, de mégsem létezik a táncostól függetlenül. (…) Abban a pillanatban, hogy a táncos megáll, a tánc megszűnik létezni. Isten keresése közben az ember túl sokat gondolkodik, túl sokat reflektál, és túl sokat beszél. (…) Maradj csendben, és nézd a táncot! Csak nézz: egy csillag, egy virág, egy hervadó levél,... Tovább

A tökéletesen figyelő

Anthony de Mello: A tökéletes hallgatás nem annyira a mások hallgatása, mint inkább a magunké. A tökéletes látás nem annyira a mások meglátása, mint inkább a magunké. Mert azok nem tudják a másikat sem megérteni, akik önmagukat nem hallják meg; és akik még önmagukat sem vizsgálták meg, azok vakok maradnak a többiek valóságával szemben is. A tökéletesen figyelő hall téged akkor is, ha te semmit sem szólsz.  Tovább

Amiért érdemes küzdeni

Anthony de Mello: A Mester a versengés veszélyeiről beszélt. – De a verseny a legjobbat hozza ki belőlünk – vetették ellene. – A legrosszabbat hozza ki belőled, mert megtanít gyűlölni. – Gyűlölni? Mit vagy kit? – Önmagadat, mert megengeded, hogy tevékenységed a versenytársad által ítéljék meg, s nem a te saját szükségeid és képességeid által. De meggyűlölsz másokat is, mert előrejutásodat mások kárára teszed. –... Tovább

A valóság képlete

Anthony de Mello: Találhatsz olyan embert, aki mechanikus, tudományos vagy matematikai dolgokra taníthat, mint például algebra, angol, kerékpározás, vagy a számítógép használata. De azokra a dolgokra, amelyek igazán számítanak – élet, szeretet, valóság, Isten – senki sem taníthat téged semmire. Csak képleteket adhatnak. S ha már van egy ilyen képleted, akkor a valóságot már valaki másnak az agyával fogod látni. Ha elfogadod azokat a képleteket,... Tovább

Az elvárásokról

Anthony de Mello: Te vagy a felelős a negatív érzésért, nem a másik ember. Mármost, érts meg még egy dolgot, mégpedig azt, hogy követelőzöl. Elvárással vagy e felé az ember felé. Fel tudod fogni ezt? Akkor mondd ennek az embernek: “Nincs jogom bármit is elvárni öntől.” Amint ezt kimondtad, megválsz az elvárásodtól. “Nincs jogom, hogy öntől bármit elvárjak. Ó, megvédem majd magam az ön tetteinek következményeitől, az ön hangulatától... Tovább

Amikor a ragaszkodás vakká tesz

Anthony de Mello: Azt mondják, hogy a szerelem elvakít? Tényleg? Valójában semmi sem olyan tisztán látó, mint a szerelem. Ami vak, az nem a szerelem, hanem a ragaszkodás. A ragaszkodás az a kötődő állapot, amely abból a téves feltevésből származik, hogy valaki vagy valami elengedhetetlenül szükséges a boldogságodhoz.  Tovább

Verziók a boldogságra

Anthony de Mello: Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor nincs okunk a szomorúságra; és nincs annál nagyobb gazdagság, mint a meglévőkkel való megelégedettség.  Tovább

Az élet csodálatos

Anthony de Mello: Nem arról van szó, hogy az élet ne lenne tele csodákkal. Sokkal többről: az élet csodálatos, és aki megszűnik ezt magától értetődőnek venni, rögtön meg is látja.  Tovább

Tudatlanság a gyökere

Anthony de Mello: Figyeld meg azt a csodálatos változást, amely azonnal létrejön benned, ha már nem különbözteted meg a jókat a rosszaktól, a szenteket a bűnösöktől, s úgy nézed őket, hogy ezekkel a tulajdonságokkal nem törődsz, illetve róluk mit sem tudsz. El kell felejtened azt a téves hiedelmedet, hogy az emberek tudatosan vétkezhetnek. Senki sem vétkezhet a tudatosság fényében. A bűn nem rosszakaratból, ahogy mi képzeljük, hanem tudatlanságból... Tovább

Téves meglátás

Anthony de Mello: Azt gondoljuk, a világot akkor lehetne megmenteni, ha elegendő jóakarat és türelem lenne. Ez azonban tévedés. Ami megválthatja a világot, az nem a jóakarat és a tolerancia, hanem a tiszta gondolkodás. Mi haszna lenne a türelemnek, ha közben meg vagy arról győződve, hogy neked van igazad, s mindaz, aki nem ért veled egyet, tévedésben él? Ez nem türelem, hanem leereszkedés. Az pedig nem a szívek egységéhez, hanem megosztottságához vezet, mert... Tovább