A rossz alvás öregíti az agyat

Újabb tanulmányok igazolják, hogy az alvás mennyisége és minősége kapcsolatban lehet a szellemi leépüléssel – számoltak be róla kutatók az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján. Az egyik ismertetett tanulmány szerint a túl kevés és a túl sok alvás is mintegy két évet öregít az agy „korán”, míg egy másik vizsgálat eredménye arra utalt, hogy a napközben tapasztalt folytonos álmosság... Tovább

A melanoma és az anyajegyek

A melanoma a festéktartalmú sejtek rosszindulatú burjánzása. A bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékát alkotja, a leggyakoribb daganatok listáján a nyolcadik helyen áll. A melanoma vagy melanoma malignum a bőr pigmenttermelő sejtjeiből (melanocyta) kiinduló rosszindulatú tumor. Kialakulhat már meglévő anyajegyből különösen akkor, ha az állandó károsító ingernek van kitéve (erős UV sugárzás, mechanikai ártalom), de megjelenhet... Tovább

A testmozgás memóriát védő hatását igazolták újabb tanulmányok

Újabb három tanulmány jutott arra a megállapításra, hogy a testmozgás idősödő korban némiképpen véd a szellemi hanyatlástól és a memóriavesztéstől. Az eredményekről az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján számoltak be a hét végén. Az egyik tanulmányba 120 idős embert vontak be három amerikai egyetem kutatói. Az ülő életmódot folytató önkénteseket két csoportba osztották, az egyik csoport hetente... Tovább

Kopaszodó férfiaknak kínál reményt az „alvó” szőrtüszők felébresztése

A kopaszodó, ritkuló hajú emberek szőrtüszői „alvó” állapotban maradtak, de sikerülhet olyan kezelést kidolgozni, amely „éber” állapotukba juttatja vissza őket – közölték a haj biológiájával foglalkozó kutatók az Európai Hajkutató Társaság Barcelonában megtartott találkozóján. A szakemberek megállapították, hogy kopaszodáskor, különösen a még csak hajritkulással járó szakaszban, a fejbőrön lévő szőrtüszők... Tovább

Okosodhatunk a Húsvét-szigeteken talált vegyülettől?

Amerikai kutatók egérkísérleteikben igazolták, hogy egy polinéz gyökerekkel bíró, a Húsvét-szigeteken talált szer javítja a kisemlősök kognitív képességeit, csökkenti szorongásukat és depresszióra való hajlamukat. A tanulási képesség és a memória mindenkinél hanyatlik az életkor előrehaladtával, és egyre több embert érintenek a szellemi leépülés különböző formái is. A Neuroscience című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban a... Tovább

A gének befolyásolhatják a fájdalomcsillapítókra adott reakciót

Alapvető szerepe lehet a genetikának abban, hogy az opioid fájdalomcsillapítókat szedő embereknél mekkora a függőség vagy a kellemetlen mellékhatások kialakulásának kockázata – állapították meg az amerikai Stanford Egyetem orvosi karának kutatói. A narkotikumnak számító opioidtartalmú fájdalomcsillapítókat gyakran írják fel közepes vagy súlyos fájdalmakra, hatóanyaguk a morfin, a metadon és az oxikodon. E szerek alkalmazása közben egyeseknél... Tovább

Egy egészséges ember tízezer mikroorganizmussal osztozik testén

Először azonosították amerikai kutatók, hogy normális körülmények között hány mikroorganizmus faj él egy egészséges ember testén. A Nature tudományos magazin legfrissebb számában és a nyílt hozzáférésű Public Library of Science című tudományos folyóiratban tették közzé azokat a tanulmányokat, amelyek az emberi mikrobiom „népszámlálási” eredményét ismertetik. Ezek szerint az emberrel több mint 10 ezer mikrobafaj él együtt, amelyeknek... Tovább

Tanácsok a grillezéshez, hogy kevesebb rákkeltő anyag keletkezzen

Néhány egyszerű változtatással megoldható, hogy a nyári esték grillpartijain elkészített és elfogyasztott ételek kevesebb olyan anyagot tartalmazzanak, amelyekről már kiderült, hogy növelik a rák kialakulásának kockázatát – idézte a HealthDay című ismeretterjesztő portál egy amerikai szakértő tanácsait. Alice Bander, az Amerikai Rákkutató Intézet munkatársa szerint érdemes változtatni azon, hogy mit sütögetünk a szabadban, és azon is,... Tovább

A test és a lélek „gyógyszere” – A masszázs

A történelem valószínűleg legrégibb gyógymódját, a masszírozást a Távol-Keleten már az időszámításunk előtti 3000 óta gyakorolják. Az ókori görög orvosok is nagy szakértelemmel masszíroztak merev és fájdalmas testrészeket. Hippokratész a következőket írta: „Az egészség útja mindennap egy fürdő és egy illatos masszázs.” Az olajat ma is alkalmazzák a masszázshoz. Európában a 19. században fektette le egy Per Henrik Link nevű... Tovább

Szexis hatású probiotikus joghurt

A joghurt nem csak finom ennivaló, remek kalcium- és vitaminforrás, hanem férfiasabbá és nőiesebbé is tesz – bizonyították amerikai kutatók egyelőre csak egereken, de sokan és lelkesen tervezik az emberen történő vizsgálatokat is. Jorge Chavarro, a Harvard Egyetem táplálkozástudományi tanszékének professzora munkatársaival évek óta a szaporodás és a táplálkozástudomány összefüggéseivel foglalkozik. 2007-ben nagy feltűnést keltett az a... Tovább