Nemzeti parkot terveznek a szibériai tigriseknek és az amuri leopárdoknak

Nemzeti park kialakítását tervezik Kína északkeleti tartományaiban, hogy növeljék a szibériai tigrisek és az amuri leopárdok élőhelyét.

leopárd.

A szakértői tervek és az előterjesztés Csilin és Hejlungcsiang tartomány kormányzata elé kerülnek, de a megvalósításhoz a központi kormány jóváhagyására is szükség lesz.

Mind a szibériai tigrisek, mind az amuri leopárdok száma rendkívül megfogyatkozott a múlt században, elsősorban az orvvadászat és az élőhelyek szűkülése miatt. Egy 1998-as felmérés szerint az előbbiek száma Kínában 12-16, míg az utóbbiaké 7-12 között mozgott.

Sajtóbeszámolók szerint immár mindkét macskaféle példányaiból több található az észak-keleti térség erdeiben, amit a szakemberek az elmúlt évtizedek sikeres természet- és állatvédelmi erőfeszítéseinek, köztük a természetvédelmi területek kialakításának és a vadászati tilalomnak tulajdonítanak.

Az infravörös kamerákkal végzett megfigyelések alapján megállapították, hogy 2012 és 2014 között a szibériai, más néven amuri tigrisek egyedszáma 27-re emelkedett, míg az amuri leopárdokból 42 mozgását észlelték.

Ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a régióbeli fejlesztések miatt vadászterületeik nem összefüggőek.

Becslések szerint körülbelül 500 szibériai tigris élhet vadon, a súlyosan veszélyeztetett amuri leopárdok számát mintegy 70-re teszik. Mindkét ragadozó elsősorban Oroszország távol-keleti részén él.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: