Négy „személyiségtípust” azonosítottak az elefántoknál a kutatók

Négy különböző „személyiségtípust” azonosítottak egy afrikai elefántcsaládon (Loxodonta africana) belül a kutatók, akik szerint a tagok egyedi karakterjegyei segítik a csorda túlélését az afrikai vadonban.

Elefántok.

A kenyai Amboseli Nemzeti Park EB nevű családját – az elefántcsaládot a tehenek és csemetéik alkotják – tanulmányozó szakemberek vezetőket, barátságos óriásokat, játékos természetű és megbízható tagokat különböztettek meg a csordán belül. Ezek a „személyiségtípusok” az elefántok túlélését segítik a zord környezetben és szinte egyedülállónak számítanak az állatvilágban – idézte a kutatókat a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A csorda minden egyes tagjának megvan a maga „személyisége”. Ezek a karakterjegyek kulcsszerepet játszanak a család boldogulásában és a fenyegetések, illetve az olyan nehézségek leküzdésében, mint az éhezés, vagy a szárazság – mondta Phyllis Lee, a Stirlingi Egyetem munkatársa. A család több mint 38 éven át tartó megfigyeléséből származó adatok révén a kutatók 26 magatartásmintát teszteltek az állatokon.

A Journal of Comparative Psychology című folyóiratban közölt tanulmány szerint a vezetők voltak a legerősebb személyiségek. Ezek az elefántok befolyásolták a csapat mozgásirányát és ők hallatták a csorda indulásakor felcsendülő „útra fel” jellegű morajt. A többi állatfajjal ellentétben, amelyeknél a legdominánsabb és legagresszívebb egyedek ragadják magukhoz az irányítást, az elefántok az intelligenciát és a problémamegoldó-képességet tisztelik vezetőjükben.

A játékos természetű csordatagok a vezetőknél fiatalabbak, és jóval kíváncsibb, illetve aktívabb természetűek.
A barátságos óriások a többieknél gyakrabban kedveskedtek társaiknak egy kis cirógatással vagy dörgölőzéssel.
A megbízható csordatagok voltak a csapat legjobb döntéshozói, ők segítettek a borjak gondozásában, és ezek az egyedek voltak a legnyugodtabbak, amikor a csorda valamilyen fenyegetéssel került szembe.

Ezek az elefántok integrálódtak a legjobban a csordába, míg a kevésbé megbízható, illetve erőszakosabb társaik nagyobb eséllyel szakadtak le a csapatról. A „társadalmilag kevésbé befogadott” egyedek kevesebb borjat hoztak a világra, ami azt sugallja, hogy a „személyiség” a tehén szaporodási sikerét is befolyásolhatja.

Forrás: MTI
Kép: ismeretlen szerző

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá: